Egy Range Rover tankolása, egy ember éves táplálkozása

Az Európai Unió tervei szerint az év végére a kontinensen közel 10 százalékos lenne a bioüzemanyaggal működő közlekedési eszközök száma.

Az unió a célkitűzéssel egyoldalúan kötelezte el magát a megújuló erőforrások mellett, pedig többen is figyelmeztettek, hogy így akár versenyhátrányba is kerülhet írja a biouzemanyag.blog.hu. Emellett a bioüzemanyag felhasználásának jelentős európai növelése, komoly gondokat okozhat a világ más tájain is. A World Conservation Union egyik kutatója szerint számos érv van a bioüzemanyag ellen. Az első és talán legfontosabb, hogy egyes dél-amerikai államok és a gazdasági javakban egyébként sem dúskáló afrikai nemzetek sok helyen az alapvető élelmiszerek helyett biodízel előállításához szükséges termények termesztésére térnek át. A szakember számításai szerint, egy Range Rover terepjáró egyszeri megtankolása biodízellel, annyi gabonából állítható elő, amennyi egy ember éves táplálkozását lehet biztosítani.

 

Ugyanakkor tény, hogy a biodízel alapanyagáért sokkal többet kapnak a termelők. Ennek köszönhetően egyre több helyen térnek majd át az alapvető gabonatermékek előállításáról a biodízel alapanyagául szolgáló gabonafélékre.
Ennek pedig beláthatatlan következményei lehetnek, hiszen így a későbbiekben a világ olyan pontjain is szűkössé válhat az élelmiszerkészlet, ahol jelenleg erre még nem is gondolnak. A meglévő élelmiszerek árai pedig elszabadulhatnak, aminek egyelőre szintén nem lehet látni a következményét.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.