Egy kisváros áramellátását fedező energia veszik el a hálózatban

Vácnyi méretű város éves áramellátását lehetne biztosítani azzal az energiamennyiséggel, amely évről-évre elveszik a hazai hálózati rendszerben.

A helyi energiatermelés súlyának dinamikus növekedésében fontos szerepe van a megspórolható szállítási veszteségnek, a kedvező árnak, a mérsékelt környezetterhelésnek, az uniós ösztönzésnek, valamint az ellátásbiztonsági szempontoknak. Ötszáz megawattnyi helyi villamosenergia-termelő kapacitást adtak át az elmúlt öt évben Magyarországon, ezzel a másfélszeresére nőtt a szektor teljesítménye. A dinamikus növekedést a lokális termelés előnyei és a kormányzati támogatások generálják. Az egy helyen történő termelés és fogyasztás nem jár szállítási veszteséggel (ez különösen a villamos energia esetében fontos, amelynél az úgynevezett hálózati veszteség aránya a 8-10 százalékot is elérheti), és – emiatt, illetve a forrástól függően – gyakran olcsóbb is. Mivel a lokális termelés teret ad a megújuló energiaforrások hasznosítására is, ezért mérsékelt a környezetterhelése, decentralizáltsága folytán pedig sokkal inkább meg tud felelni az ellátásbiztonság mind erőteljesebb igényének.
„A lokális termelés az Európai Unió egyik fontos energiapiaci célkitűzése, és így a kormányzati szakpolitikának is megfogalmazott prioritása” – mondja  ifj. Chikán Attila , a területen az elmúlt két évben mind erősebb pozíciókat kiépítő ALTEO Energiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.