Kezdőlap / Technológiák / Zöld autó / Elektromos autó / Egy kerékpárosnak nagyobb a széndioxid kibocsátása mint egy elektromos autónak – az Empamo szerint
Tudj meg többet: Elektromos autó

Egy kerékpárosnak nagyobb a széndioxid kibocsátása mint egy elektromos autónak – az Empamo szerint

Egy kerékpárosnak nagyobb a széndioxid kibocsátása, mint egy elektromos autónak, így a kerékpár környezetszennyezőbbé vált, mint a modern autók!

Egy meglehetősen vitatható és tényektől mentes közlemény jelent meg a minap az empamo.hu oldalon. Figyelem a közlemény tartalma és célja nem egyezik a szerkesztőség véleményével és céljaival.

Ezekkel a szavakkal is reklámozza a világ egyik legnagyobb autógyártója az új hibrid autóját. Ebben az autóban még az utasok is kevesebb széndioxidot lehelnek, mert nyugalmi helyzetben vannak.
Ha valóban számít a környezetvédelem, ideje lenne fővárosunk vezetőinek is haladniuk a korral, és Székesfehérvár, valamint a külföld példáit követve dokkoló állomásokat létesíteni, valamint parkolási kedvezményeket adni az elektromos, illetve a hibrid autóknak. Nem pedig az elektromos autókhoz képest mindenképpen környezetszennyező, alternatívát nem kínáló, szállításra és távolsági közlekedésre alkalmatlan kerékpározást erőltetni. Az autók 99%-a újrahasznosítható anyagokból készül, míg a drágább kerékpároknál egyáltalán nem törekednek az újrahasznosításra.
A széndioxiddal szennyező kerékpárok ideje lejárt – akárcsak a hetvenes évek Ázsiájában. Nem kérünk a Hosimin ösvényből! Tiszta levegőt Budapestnek, éljenek az elektromos és hibrid autók! Kerékpár- és demagógiamentes napot!

Időközben több fórumon és blogon is jelentek meg a témával foglalkozó írások. Az autozz.blog.hu oldalon megjelent írás itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Megdöbbentő: Mintegy hárommilliárd észak-amerikai madár tűnt el 1970 óta

Az észak-amerikai kontinensről mintegy hárommilliárd madár tűnt el 1970 óta, a teljes állomány mintegy 30 százaléka, az olyan mindennapos madaraknak, mint a veréb és a feketerigó is csökken a populációja - írták amerikai és kanadai kutatók a Science című tudományos folyóirat honlapján közzétett tanulmányukban.

Nincs hozzászólás

  1. freeetoaster

    Köszönöm, ezen most jót nevettem! 🙂
    A hibrid autó ugyanúgy benzint vagy olajat használ, csak éppen ki van egészítve egy elektromos motorral aminek az akkumlátora fékezéskor és álló helyzetben töltődik.
    DE ha tisztán elektromos autóról beszélünk akkor is elő kell állítani azt az energiát valahogy amivel működik, az energiánk jórésze pedig fosszilis forrásokból jön (most még), tehát az elektromos autó IS környezet szennyező.
    A hidrogén hajtású autóról lehet még sokszor vicceset olvasni, ugyanis az SEM környezetbarát, mivel a hidrogén nem energia forrás hanem CSAK energia szállító közeg. A hidrogén hajtáshoz is elő kell állítani az energiát, ráadásul a hatásfoka sokkal rosszabb (0.5-0.7 EROEI).

  2. “Ezekkel a szavakkal is reklámozza a világ egyik legnagyobb autógyártója az új hibrid autóját.” – az anyag az empamo.hu közleménye!

  3. Ekkora butaságot nem kellene közölni egy szakmai oldalon!

  4. Ez most komoly? Az elektromos autó nagyon jó dolog, de ha még igaz is lenne, hogy tökéletesen tiszta (honnan is van az áram?), 100%-ban újrafelhasználható és már mindenki ilyennel járna, akkor sem lenne értelme csak azért is háttérbe szorítani a kerékpárokat…

    Demagógiamentes napot önöknek is (sőt, sokkal inkább önöknek).

  5. Aztán csak óvatosan a kilégzéssel, ha elektromos autóban ülünk, nehogy túlszennyezzük a várost :))

  6. Köszönöm a helyreigazítást.

  7. Már régesrég tudnának tömeggyártani tisztán elektromos árammal működő autókat, de egyelőre az olajat még el kell adni.
    Azt is nagyon régóta tudják, hogyan kell elektromos energiát előállítani mindenféle ma használatos “kőkorszaki” (hő- és atomerőművek stb.) módszer nélkül, de képzeljétek csak el mi lenne az energia vállalatokkal. Mind tönkremenne és megszűnne a kontroll az emberek felett és az a hatalmas bevétel is amit ebből kaszíroznak…
    Csak nehogy túl késő legyen, hogy rájöjjön ez az agybeteg emberiség, hogy “a pénzt nem lehet megenni”…

    Egyébiránt meg a kuplungtárcsa és a fékbetétek is szennyezik a környezetet, az meg egy bringán elenyésző ahhoz képest ami egy autóból jön… 🙂 …bár csak ez lenne a legnagyobb problémánk…