Édes meglepetéssel érkezett a Leier Devecserbe

A helyi iskola és óvoda minden gyermekének jutott abból a több, mint három millió forint értékű csokoládé- és karácsonyi péksütemény-szállítmányból, amivel Devecser ifjú lakóit lepte meg a Leier cég kedden délelőtt. A kis lurkók duplán örültek: az Ausztriából érkezett, jelentős mennyiségű és nagyon jó minőségű édes adomány kiosztása miatt lerövidült a tanítás vége is.

A mostani meglepetés-akció is egy burgenlandi kezdeményezés révén jött létre: a Leier cég, egy osztrák péksütemény-gyártóval. ill. egy osztrák egyesületnek köszönhetően több, mint ezer kilogramm csokoládé és cukorka, valamint több száz bejgli várta a meglepett gyermekeket az iskola- és óvodaudvaron az  utolsó előtti tanítási napon.
Nehéz lett volna megmondani, hogy ki örült jobban a kedden délelőtt váratlanul megérkező édességeknek: a gyermekek, vagy az ő boldogságukat néző felnőttek! A háromszáz-negyvennyolc iskolás és a százhetven óvodás fegyelmezetten, de kissé izgatottan várakozott, míg boldogan kezükbe vehették a csokoládékat és cukorkákat. A hét raklapnyi édességből és a félezer ládányi karácsonyi bejgliből most is jutott a helyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnak, amelynek munkatársai a közelgő ünnepek előtt a rászoruló családokon kívül az idősekhez is bekopognak majd egy-egy édességcsomaggal.

„Devecser és mindannyiunk jövője a gyermekekben van, az ő boldogságuk kiemelten fontos számomra”. – mondta Michael Leier, a Leier cégcsoport tulajdonosa, akinek legnagyobb téglagyára Devecserben található, és a vörösiszap-katasztrófa első perceitől fogva segíti a települést és az ott élőket, eddig összesen tizenhárom teherautónyi védőfelszerelést, tisztító- és tisztálkodó-szereket, ruhaneműt küldött a cég a térségbe.
Míg a gyerekek lefoglalják magukat az édes ajándékokkal, a település felnőtt lakosságát leginkább egy kérdés foglalkoztatja: mikor lesz háza a károsultaknak, és mikor lesz a házakból otthon… édes otthon…?
Toldi Tamás polgármester és Eszterhainé Fatalin Ilona iskolaigazgatónő is abban bízik, hogy fél év múlva, nyár közepére mind a 270 érintett családnak megoldódik a lakhatása, és senki sem kényszerül majd továbbra is albérletben vagy rokonoknál lakni.

„Elhihetik nekem, két év múlva rá sem lehet majd ismerni Devecserre” – kapcsolódik be a beszélgetésbe Michael Leier, aki arra biztat mindenkit, hogy pozitívan tekintsenek a jövőbe, hiszen – bár egy katasztrófa okán -, de a település meg fog újulni. Mivel az állam magára vállalta az ingatlankárok rendezését, ezért a cég által korábban biztosított ötszázezer eurónyi összeget – folyamatosan egyeztetve Devecser vezetésével –, a Leier cég a közterek és közintézmények rendbetételéhez ajánlja fel.
Ma már csend van a településen, a külterületek kármentesítése folyik. Bár a vörösiszap pusztítása még mindig napi téma, hiszen nyomai kitörölhetetlenül ott vannak a szemekben és az utcákon, – szerencsére a gyerekek egyre ritkábban játszanak már „Vedd fel a védőruhádat” és „Iszapot szárítunk”-játékokat…

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.