Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Állatvédelem / Ebadót terveznek Tatán

Ebadót terveznek Tatán

Tatán ebenkénti évi hatezer forintos adó bevezetéséről tárgyalt szerdán a képviselő-testület. A tervezet szerint a tulajdonosokat szeptember 1-jéig értesítenék és az adó időarányos részét még az idén beszednék.

Michl József (Fidesz-KDNP), a Komárom-Esztergom megyei város polgármestere az MTI-nek elmondta: az ebadó bevezetése előtt az elképzelést társadalmi vitára bocsátja az önkormányzat, az állatok összeírására hárommillió forintot szavazott meg a testület. Hozzátette, valószínűleg nem kell majd fizetni a csippel ellátott kutyák és az ivartalanított ebek után. Az intézkedés célja, hogy a kóbor kutyák számát csökkentsék Tatán. Az első olvasatban tárgyalt tervezet szerint már tavaly, az ebadó lehetőségének hírére nőtt a városban a gazdátlan kutyák száma. 2011 novemberétől 97 állatot fogtak be, március végéig a gyepmesteri szolgáltatás átlagos havi költsége félmillió forint volt.

A becslések szerint a városban 2.000-2.500 kutyával lehet számolni, ezek csaknem egyharmada után nem kellene a hozzájárulást megfizetni. Az ebadóból az önkormányzat körülbelül 10 millió forintos bevételre számít, ennek teljes összegét köteles lenne az ebek ivartalanításának támogatására, az állatmenhelyek és az ebrendészeti telepek fenntartására, állatvédelmi szervezetek támogatására, valamint az ebtartással kapcsolatos intézkedésekre fordítani. Nem vetnének ki ebadót a meghatározott magyar kutyafajtákhoz tartozó törzskönyvezett állatokra, az állatmenhelyről örökbefogadott kutyákra, a vakvezető és terápiás ebekre. A veszélyes ebek után viszont 20.000 forint adót kellene fizetni. Az önkormányzat további mentességet is megállapíthat, például az ebtartó szociális helyzetének a figyelembevételével.

Ajánlott tartalom

Ezeket lépi meg az EU 2030-ig a klíma védelemében

Az Európai Bizottság csütörtökön bemutatta 2030-ig megvalósítandó új éghajlatvédelmi tervét, amely a korábbi elképzelésekben szereplő 40 százalék helyett 55 százalékkal csökkentené az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az Európai Unióban.