Drágulhat az áram a megújuló energiák miatt

A román kormány a napokban elfogadta azt a támogatási rendszert, mely a megújuló energiaforrások arányát növeli a villamos áram termelésben.

A hivatalos kalkulációk szerint a háztartások villanyszámláinál 2,5 százalékos áremeléssel kell számolniuk emiatt írja a piacesprofit.hu. A támogatásokat azután módosították, hogy az Európai Bizottság fenntartásait jelezte: szerintük túl bőkezűen osztotta a támogatást az itt megtelepedő beruházóknak, mint a cseh CEZ, az olasz Enel, a spanyol Iberdrola. Románia szélenergia-kapacitása -mely 2009-ben csak 14 megawatt volt- mára elérte a 462 MW-t, s 2020-ra várhatóan 4000-re bővül. A törvénycsomagnak sikerült bevonzani a külföldi tőkét a helyi szélenergia-szektorba, de új formájában terheket fog róni a fogyasztókra. A bukaresti Energia Hatóság (ANRE) becslése szerint 2017-re az elektromos áram ára 33 euró lesz megawattonként (jelenlegi árfolyamon ez 9760 forintot jelent). A támogatási csomag két ”zöld igazolásokat” nyújt a beruházóknak minden egyes MG/óra megtermel energiára, míg az áramszolgáltató cégeknek növelniük kell a megújulók arányát, és igazolásokat vásárolniuk, hogy letudják az előírt keretet. A fejlesztők 27-55 eurós áron adják el nekik ezeket az igazolásokat, második körben pedig a megtermelt áram eladásakor jutnak bevételhez.

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.