Több hasonlóság is felfedezhető a Nikola Motor Company és a Tesla Motors között. Amellett, hogy mindkét céget a szerb feltalálóról nevezték el, mindkettő elektromos járművekben is utazik, pontosabban azt szeretnék, hogy minél többen utazzanak az ő elektromos járműveikben.

Dől a pénz a kamionok Teslájához

Több hasonlóság is felfedezhető a Nikola Motor Company és a Tesla Motors között. Amellett, hogy mindkét céget a szerb feltalálóról nevezték el, mindkettő elektromos járművekben is utazik, pontosabban azt szeretnék, hogy minél többen utazzanak az ő elektromos járműveikben.

Sőt, ahogy Elon Musk autós cége, úgy a “a kamionok Teslája” is már azelőtt rengeteg vásárlót tudhat magáénak, hogy egyáltalán elkészült volna a termék, amelyet eladásra kínál. A cég ugyanis bejelentette, hogy már hétezer foglalás érkezett a Nikola One nevű kamionjukra, ami 2,3 milliárd dolláros bevételt jelent. A Nikola One egy vegyes hajtású nyergesvontató, vagyis az elektromos motort gázturbina hajtja, de a dízel helyett olcsóbb földgázt fogyaszt, és egy tankolással 1930 kilométert bír majd a 320 kilowattórás akku. Összességében a cég szerint feleannyiba kerülne a működtetése, mint a dízelkamionoké.

forrás: index.hu

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.