A NASA közreműködésével délkelet-európai klímahatás-kutató központot létesítenek Sopronban; avatását április 24-én tartják a Nyugat-magyarországi Egyetemen - mondta a kezdeményező Mátyás Csaba, az egyetem Környezet- és Földtudományi Intézetének egyetemi tanára szerdán az MTI-nek.

Délkelet-európai klímahatás-kutató központ Sopronban

A NASA közreműködésével délkelet-európai klímahatás-kutató központot létesítenek Sopronban; avatását április 24-én tartják a Nyugat-magyarországi Egyetemen – mondta a kezdeményező Mátyás Csaba, az egyetem Környezet- és Földtudományi Intézetének egyetemi tanára szerdán az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a soproni székhelyű központ nemzetközi együttműködés keretében fejti majd ki tevékenységét. A kooperáció háttérszervezetét, az Észak- Eurázsiai Földtudományi Együttműködési Kezdeményezést (NEESPI) az amerikai NASA, –  az USA űrkutatási  ügynöksége -,  illetve a szintén amerikai NOAA  – az USA oceanográfiai és légkörkutatási ügynöksége – , valamint az Orosz Tudományos Akadémia hozta létre 2005-ben. A virtuális szervezet jelenleg 30 ország mintegy 560 kutatóját fogja össze. A szakemberek Eurázsia északi, mérsékeltövi felének a klímaváltozásra kifejtett hatását elemzik közös kutatások révén.

A NEESPI keretében centrumok működnek egyebek között az Egyesült Államokban, Németországban, Oroszországban és Kínában. Ezek köre bővül rövidesen a magyarországi központtal.  A soproni központban a földhasználat és a növényzet klímát befolyásoló hatásait vizsgálják – emelte ki a terveik közül a professzor, aki az MTA levelező tagja. Mint kifejtette: Délkelet-Európa erdős-ligetes-sztyeppés terület, amely kismértékű klímaváltozás nyomán félsivatagos helyzetbe billenhet át. Mezőgazdasági szempontból fontos térség, ezért is kell vizsgálni, hogy a földhasználat miként hat vissza a klímára, a növényzet, a vegetáció milyen hatást gyakorol a légköri és a hidrológiai folyamatokra. A klímahatás-modellezés során ezeknek a kérdéseknek a pontosításához akar hozzájárulni a soproni központ – mondta Mátyás Csaba.

Ajánlott tartalom

Fát ültettek a ferencvárosi labdarúgók a Budakeszi Vadasparkban

Környezetvédelmi akció keretében fa- és cserjeültetésen vettek részt csütörtökön a Ferencváros labdarúgói - Botka Endre, Dibusz Dénes és Varga Barnabás -, a klub utánpótláskorú játékosai, illetve a kezdeményező cég több képviselője a Budakeszi Vadasparkban.