Dél-Afrikáig jutott két jeladós fehér gólya, másik kettő itthon telelt

Két jeladós fehér gólya (Ciconia ciconia) mintegy húszezer kilométeres vándorutat megtéve Dél-Afrikáig jutott vándorútja során, de olyan példányok is vannak, amelyek itthon teleltek – tájékoztatta Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora az MTI-t.

„A Január nevű gólya már 2013-14 telét is Magyarországon töltötte. Tavaly ősszel sem vonult el, a legnagyobb hidegek idején is az Ipoly-völgyben tartózkodott. Utoljára ez év január 16-án kaptunk SMS-t a jeladójáról, azóta nem tudunk a róla semmit. A leghidegebb időszakban, amikor az állóvizek befagytak, marhakarámok közelébe húzódott Ludányhalászi mellett, ahol valószínűleg a takarmányt dézsmáló kisrágcsálók jelentették a fő táplálékát” – mondta a programkoordinátor.

Hozzátette: egy másik jeladós gólya Szarvas közelében telel, ahol valószínűleg etetik. A fehér gólyák többsége azonban részt vett a faj megszokott vándorútján. Legdélebbre a Nógrád megyei Karancskeszi községben jeladóval ellátott, Keszi nevű madát jutott, jelenleg Kelet-Fokföld tartományban tartózkodik. A gólyakamerájáról közismert Nagyhalásziból származó, Rimócon nevelőszülőkhöz adott Picur szintén Dél-Afrikában időzik, Durbantól északkeletre. Ő vándorútja során Lesothoban is járt. Ezek a gólyák egyelőre semmi jelét nem adják annak, hogy hazafelé indulnának, de az időjárás változása, a déli féltekén beköszöntő tél következtében fellépő szűkösebb táplálékkínálat miatt valószínűleg észak felé húzódnak.

Papp Ferenc elmondta, hogy ez a két madár légvonalban is csaknem 9000 kilométerre tartózkodik a fészkétől, a szárazföldek felett vezető vándorút kerülői és a táplálékszerző kóborlások miatt azonban már csaknem húszezer kilométert tettek meg. A gólyák vándorútjuk során nem repülnek ki a nyílt tenger fölé, hanem az Európa keleti részén fészkelők a Boszporusz vidékén gyülekeznek, majd Kis-Ázsiát keresztezve, a Közel-Kelet partvidékét követve érik el a Nílus-völgyét.

Két, Szlovákiában megjelölt madár közül a Peter nevű jelenleg Mozambik nyugati részén, Michal pedig Zambia és Tanzánia határvidékén időzik. A Horka nevű gólya Kenyában, az Egyenlítő közelében tartózkodik.

Papp Ferenc kifejtette, hogy a Száhel-övezetben telelő többi madár az elmúlt hónapokat nagy részt Csádban és Szudánban töltötte, de tettek kitérőket Niger, Nigéria, Kamerun, Dél-Szudán és a Közép-afriai Köztársaság területére is.

A szakember elmondta: az egyik fehér gólya, a tél nagy részét a Csád-tó vidékén töltő Varbó nevű, öreg madár mozgásából – bár a Szahara déli részén hiányos a GSM-hálózat lefedettsége – arra lehet következtetni, hogy megindult észak felé, ugyanis Szudánban elérte a Nílus vidékét.

Az MME szakemberei 2012 óta a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” magyar-szlovák, valamint az „Északi gólyahír” című hazai projekt részeként 44 fehér gólyát láttak el jeladóval. Közülük tíz követhető nyomon a http://satellitetracking.eu/ oldalon, ahol a madár neve, majd a térkép kiválasztásával található meg az útvonal.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.