Csökkenő beruházások, növekvő energiaéhség

A megújuló technológiák feltörekvőben vannak, igaz arányukat a globális energiarendszerben tekintve még mindig nem elég erősek.

Ezek a tények eddig is ismeretesek lehettek az iparágat közelebbről figyelőknek, de a nemrég megjelent, Nemzetközi Energiaügynökség által írt tanulmány (“World Energy Investment 2017”) révén most már számszerű, pénzügyi szempontból vizsgált adatok is a rendelkezésünkre állnak a jelenleg zajló folyamatok értékelésére. Az energetikai fejlesztésekbe irányuló befektetések összértékéből azt láthatjuk, hogy milyen irányba mozdulnak el a vállalatok, kormányok, háztartások, és milyen hangsúlyokat kapnak az egyes ágazatok a nagy egészen belül. Az elmúlt két évben csökkent az energiaipari beruházásokba folyó pénzek mértéke a világban. Eközben viszont a folyamatosan növekvő energiaéhséget ki kellene szolgálni. Erre a problémára hívta fel a figyelmet nemrég a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) is. Jelentésük szerint 2016-ban 1700 milliárd dollárnyi becsült befektetés volt jelen ezen a piacon, míg a 2015-ös becslés 1900 milliárd dollár volt. Ezek az adatok két ok miatt érdekesek: egyrészt látható belőlük, hogy az energiaipar a világ gazdasági teljesítményének 2,2 százalékát adja, másrészt viszont azt látjuk, hogy nemhogy növekedett volna a beruházások értéke az elméletileg bővülő kereslet hajtotta növekedő piacon, hanem ez még jelentősen csökkent is.

Alább látható a médiát megjárt, híres összesítő ábra a 2015-ös, 2016-os energiapiaci befektetésekről. Ezen egyrészt a 2015-ös évről 2016-ra legnagyobb csökkenést elért fekete oszlop az érdekes, amely az olajat és gázt (“Oil and Gas”) jelöli, másrészt persze a megújulók. Ezek szét vannak bontva: egyik részük a bal szélső, kék oszlop azon részei, amelyek a villamos energia megújulókból származó egységei; másik részüket a jobb szélső, vékony zöld oszlop rejti. Érdekes még az energiahatékonysági fejlesztések pénzügyi volumenét bemutató oszlop is. Ez utóbbiak egyébként a Nemzetközi Energiaügynökség fókuszterületei.

A jelentésben azok a pozitívumok – ahogyan ez a Portfolio cikkében is olvasható –, hogy a teljes 1700 milliárd dolláros beruházási összeg majdnem fele (kb. 43%) olyan energiaforrásokba került, amelyeknek alacsony az üvegházhatású gáz kibocsátása. Ez már csak azért is érdekes, mert korábban soha nem látott mértéket ért el az ilyen jellegű fejlesztésekre szánt összeg. Külön örvendetes látni, hogy a háztartások és a közszféra többet ruházott be energiahatékonysági projektekbe, mint egy évvel előtte. További érdekesség fenntarthatóság szempontjából, hogy a szél- és napenergia nagyobb mértékben vonzza a befektetéseket, a nukleáris és vízenergia terén viszont az elemzők a következő években lassulásra számítanak. Ez utóbbi viszont sajnos az IEA várakozásai szerint majd kedvezőtlenül befolyásolja a globális szén-dioxid-kibocsátás alakulását. De ha ez lenne a tendencia, akkor középtávon az energiatermelés (legyen az hagyományos, megújuló vagy bármi más) drágulni fog, így az értéklánc végén lévő fogyasztó számára az áram és hő (illetve a finomított olaj) ára tartósan növekedhet.

A tanulmányt kiadó Nemzetközi Energiaügynökség azt a következtetést hangsúlyozza, hogy a legjelentősebb energiahordozók, tehát az olaj és gáz, valamint a villamos energia tekintetében tapasztalt beruházások elmaradása idővel hiányhoz vezethet majd – feltéve, hogy a trend ez a csökkenés marad, és nem csak egy korábban már említett gazdasági ciklus leszálló ágában vagyunk. Mindeközben idén az adatok szerint lendületesen növekszik a tiszta energiaforrásokkal kapcsolatos globális beruházások mértéke, ami főként a napenergia-beruházásoknak köszönhető. Mondjuk ezt sem Európa biztosítja elsősorban, hanem a nagyon is napos és tőkeerős Egyesült Arab Emírségek.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.