Csernobil még mindig szennyez

Radioaktív szennyeződést találtak a Greenpeace aktivistái az északnyugat-ukrajnai piacokon árusított élelmiszerekben.

A nemzetközi környezetvédelmi szervezet a csernobili katasztrófa közelgő 25. évfordulója kapcsán végzett egy kisebb felmérést, amelynek eredményét kedden ismertették.  A Greenpeace a márciusi vizsgálat során a Zsitomiri és a Rivnei terület, valamint kontrollként egy harmadik – a katasztrófa által nem érintett – ukrajnai terület helyi piacaira látogatott el, ahol 114 élelmiszermintát gyűjtöttek be.  Az elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy a tej, a szárított gomba és bogyós gyümölcsök a megengedettnél jóval nagyobb mennyiségben tartalmazzák a nagy felezési idejű, a szervezetben akkumulálódó cézium-137 izotópot. A radioaktív szennyeződés mértéke nagyobb volt a Rivnei területen gyűjtött mintákban, mint a Zsitomiri területen. Az előbbi térség nagy részén ugyanis tőzeges, vizenyős a talaj, amely könnyebben “közvetíti” a radioaktív szennyeződést, mint más talajtípusok.

 
    Mint a vizsgálatokat irányító Irina Labunszka, az Exeteri Egyetem kutatója rámutatott, a felméréssel arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy az ukrán kormány két évvel ezelőtt leállította az élelmiszervizsgálatokat a csernobili katasztrófa által érintett térségekben. “A cézium-137 mindmáig hosszú távú közegészségügyi veszélyt jelent, így elhamarkodott volt a monitoring leállítása” – hangsúlyozta Irina Labunszka. A nagyipari élelmiszertermeléssel nincs gond Ukrajnában, ám egészen más a helyzet a szegény falvakban, amelyek lakossága talán szennyezett takarmánnyal eteti a szarvasmarhát, gombát, bogyós gyümölcsöket gyűjt, hogy eladja a helyi piacokon.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.