Családok versenyeznek a legkisebb öko-lábnyomért

Energiatudatossági kampányt indított a GreenDependent Egyesület ‘Kislábnyom’ címmel.

 A program célja, hogy növelje a családok, háztartások energiahatékonyságát, és népszerűsítse a klímabarát, szén-szegény életmódot. A kampány keretében indított versennyel a szervezők arra próbálnak rámutatni: csupán viselkedésünk megváltoztatásával, nagyobb beruházás nélkül is jelentős energiát és pénzt tudunk megtakarítani.  November 18-án, pénteken, sajtótájékoztató keretében mutatta be a GreenDependent Egyesület (GD) nemrégiben indított „Kislábnyom” kampányát a www.kislabnyom.hu címen. A december 1-jén kezdődő, „kisebb lábnyomon” való életvitelt segítő háztartási verseny négy hónapja során a résztvevőknek minden hónap elején le kell olvasniuk és az online kalkulátorban fel kell jegyezniük fogyasztásaikat (elektromosáram-, gáz-, víz-, illetve gépkocsihasználat, élelmiszerfogyasztás). Emellett három-három feladat megoldására is vállalkoznak a jelentkező háztartások, melyek közül talán a legfontosabb, hogy felmérjék lakhelyük energiahasználatát, és tervet készítsenek arra vonatkozóan, hogyan tudnak viselkedésük megváltoztatásával energiát megtakarítani. A győztes háztartások értékes – természetesen energiatakarékos, környezetbarát – díjakkal lehetnek gazdagabbak: a verseny fődíjaként egy A+ energiaosztályú SHARP hűtőszekrényt vihet haza a legökotudatosabb család.

 
A Kislábnyom program bemutatására szervezett eseményt Vadovics Edina, a GreenDependent Egyesület elnöke, a projekt szakmai vezetője nyitotta meg. Mint elmondta, nem csupán az elméleti „oktatás” a kampány célja, de a szervezők egyúttal arra is ügyelnek, hogy a lebonyolítás is csak kis lábnyomot hagyjon, így a projekthez kapcsolódóan az Egyesület minden rendezvény karbon-lábnyomát kiszámolja. Az eddig a GD által megtartott hat családi képzés, illetve az első klíma-koordinátor képzés hatásaként összesen 1,6 tonna szén-dioxid kibocsátás keletkezett, amit 42 darab fa tud semlegesíteni egy év alatt. A kibocsátás kompenzációját a programgazdák őshonos gyümölcsfák ültetésével oldják meg a képzések helyszínéül szolgáló településeken, a résztvevők bevonásával.
A Kislábnyom kampány fővédnöke, dr. Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa képviseletében Czippán Katalin főosztályvezető-helyettes beszédében kitért arra, hogy hazánk energiafelhasználásának csökkentésében kiemelt szerepe van az energia hatékony felhasználásnak, a mértékletességnek, továbbá a megújuló energiák használatának.

 

„Ahhoz, hogy ezeken a területeken megfelelő eredményeket tudjunk elérni, követendő mintákat kell kialakítanunk családi, kisközösségi szinten is. A Kislábnyom program sok szereplő bevonásával kiváló alkalom erre, ezért örömmel vállaltuk a program védnökségét”, tette hozzá a főosztályvezető-helyettes asszony. Vadovics Kristóf, a GreenDependent Egyesület Kislábnyom programjának vezetője a hazai és nemzetközi tapasztalatokra utalva megjegyezte: „Sajnos tény, hogy az emberiség ökológiai és karbon-lábnyoma nemhogy nem csökken, de továbbra is folyamatosan növekszik. Azt is fontos látnunk ugyanakkor, hogy a magyar lakosság ökológiai és karbon-lábnyoma jelenleg Európában viszonylag alacsonynak számít. A jól-lét fokozására olyan utakat kellene támogatni, amelyek e lábnyomunkat továbbra sem növelik, hanem inkább csökkentik!”

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.