Cápák a keresőmben

Két magyar természetfilmes Selmeczi Dániel és Sásdi Zsolt nem kisebb vállalkozásba fogtak, mint hogy testközelből filmezzék le a tengerek csúcsragadozóit, a cápákat. A Cápák a keresőmben c. filmjükkel arra is felhívják a figyelmet, hogy a cápauszony-kereskedelem miatt az utóbbi években a cápafajok harmada a kihalás szélére került.

Az OzoneNetwork hétfői Egyenlítő c. műsorának vendége Selmeczi Dániel természetfotósnak meggyőződése, hogy az ember veszélyes saját környezetére, nem pedig fordítva. A tengeri élővilág szinte egésze veszélyben van, amelynek ökoszisztémájában a cápák kiemelten fontos helyet foglalnak el. A világhírű magyar búvárfotós küldetésének tekinti a cápák lemészárlása ellen folytatott harcot. Az Indonéz szigetvilágban százszámra ölik a cápákat 19 ezer forintot érő uszonyaikért. A Távol- Keleten a cápauszonyleves igazi csemegének számít, egy tányérért 20 ezer forintot is elkérnek. Nem ritka tehát, hogy naponta akár 80-100 állatot is kifognak a halászok. A négytagú stáb több mint 5 évig forgatta a filmet. Ez idő alatt bejárták a világtengereket, a Bahamákon etetés közben találkoztak a félelmetes állatokkal, Costa Ricán éjjeli vadászaton vettek részt a kis termetű szirtcápákkal, Szudánban a Vörös-tenger vizein pedig valóságos rajokban úszkáltak körülöttük.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.