Kezdőlap / Technológiák / Épületek / Búzát arattak a napelemek alatt
Tudj meg többet: Napenergia

Búzát arattak a napelemek alatt

Fogyatkoznak, mert sorra cáfolatot nyernek a napenergia – és úgy általában a megújuló energiát hasznosító energiatermelők – terjedésével szemben felhozott korábbi gazdasági, technológiai, vagy akár környezetvédelmi érvek.

Az a tézis azonban makacsul tartotta magát, hogy napelemeket csak mezőgazdaságilag értéktelen területekre érdemes telepíteni. Nos, ez is megdőlt. Ki tudja pontosan, miért, de mostanáig úgy tartották a szakemberek, hogy a művelésbe bevont földterületet vagy energiatermelésre, vagy élelmiszertermelésre lehet igénybe venni. A német napenergia-kutató központ, a Fraunhofer ISE által vezetett kísérleti projekt azonban bizonyította, hogy a két kihívás észszerűen kezelhető együttesen. Új fogalmat is forgalomba helyeztek: agrofotovoltaika (APV) – ez a neve annak a technológiai és (mező)gazdasági szimbiózisnak, amely a napelemek hasznosítása és termőföld termelékenyebbé tétele egyformán fontos cél.

Az APV egyáltalán nem valami új ötlet, hiszen már jóval a napelemek globális térnyerése, illetve a német Energiewende előtt definiálták. Igaz, amikor 1981-ben Adolf Goetzberger professzor írása, a “Burgonya a kollektor alatt” a német Napenergia magazinban megjelent, nem vált széles körben ismertté. A felvázolt duális, illetve kombinált megoldás 36 éve még kivitelezhetetlennek tűnt, és nem is lett belőle sokáig semmi, de a termőföld és a villamosenergia-termelés kettős felhasználásának ötletével 2011-ben foglalkozni kezdő Fraunhofer ISE kutatói Goetzberger professzortól indultak.

A projekt, melyet az elmúlt évben a kutatóközpont a Constance-tó partján lévő Demeter Heggelbach mezőgazdasági szövetkezetben kezdett el, látható módon abból állt, hogy kísérleti parcellákat alakítottak ki a meglévő, hagyományos termőterületek mellett. Ezeken a napelemes rendszereket nem a földön, hanem – akár egy pajta tetejét – a mezőgazdasági terület felett 5 méterre installálták (hogy kényelmesen elférjenek alatta a gépek is).

A délnyugati tájolású modulokat azonban nem egyetlen nagy felületként, amolyan hagyományos napelemrétként installálták, hanem a sorok között teret hagyva, hogy az alant élő növények egységes napsugárzást kaphassanak. A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Ez a napelemfarm az ország 5 százalékat adja majd

A héten bekapcsolták a termelésbe Burkina Faso új napelem-farmját, amely egyben Nyugat-Afrika legnagyobb ilyen létesítménye.