Büntetés jár a műanyag palackos vízért

Betiltotta a műanyagpalackos vizek forgalmazását egy város az Egyesült Államokban. A Massachusetts államban található Concord vezetése egy három éve folyó kampány nyomásának köszönhetően hozta meg a szabályozást.

A Tiltsák be a műanyag palackot (Ban the Bottle) nevű mozgalom szerint az USA-ban forgalomba hozott műanyag palackok legyártásához felhasznált, évi 17 millió hordónyi nyersolaj 1,3 millió autó egész éves fogyasztását fedezné. Ezt tetézi, hogy a 2007-es adatok szerint az amerikai műanyag palackoknak mindössze 23 százalékát dolgozzák fel újra, 38 millió palack a szeméttelepeken végzi, írja az index.hu. Az amerikai Környezetvédelmi Hivatal adatai szerint az USA 2010-ben 31 millió tonnányi műanyag hulladékot termelt. Concord város önkormányzata tehát 2013. január elsejétől tiltotta meg az szénsavmentes, ízesítetlen, egy liternél kisebb kivitelű vizek PET-palackos forgalmazását. A rendelet első megsértéséért csak figyelmeztetés jár, a második 25, a harmadik és minden azt követő pedig 50 dolláros pénzbüntetést jelent. A rendelet hatálya alól kivételt képeznek az olyan esetek, amikor vészhelyzetben kell vizet osztani a lakosságnak. A szabályozással kapcsolatban nem teljes az egyetértés, a hírek szerint a helyi forgalmazók egy része azt tervezi, hogy egyszerűen nagyobb kiszerelésben szállítja majd az üzletekbe a vizet, a rendelet ugyanis csak az egyliteres vagy annál kisebb űrméretű palackokra koncentrál. Egyes lakók szerint nincs sok értelme a tiltásnak, a szomszédos városok ugyanis elég közel vannak ahhoz, hogy egy rövid séta után a renitensek ott jussanak hozzá a palackos vízhez. A rendelet támogatói abban reménykednek, hogy hamarosan a környékbeli települések is követik a jó példát.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.