Budapestről elektromos autóval Pozsonyba

Az E.ON pozsonyi e- töltőállomásának átadásával megszületett a Pozsony- Budapest – Bécs elektromos sztráda Rohamléptékben gyűrűzik be Európába a jövő autózási trendje, és nem ismer határokat: szerdán adták át az E.ON szlovákiai leányvállalata, a Západoslovenská energetika és az osztrák EVN együttműködésében Szlovákia első elektromos töltőállomását Pozsonyban.

Budapestről Győr és Mosonmagyaróvár érintésével immár északi szomszédjainkhoz is utazhatunk elektromos autóval. „Az első lépés a nemzetközi kapcsolatteremtésben már megtörtént, a Budapest- Bécs összeköttetés megteremtésével. Most adjuk át a Budapest-Balaton e-sztrádát, ezután pedig a Pozsony- Budapest – Bécs háromszögben teremtjük meg az elektromos mozgás lehetőségét.” – hangzott el Eric Depluet vezérigazgató ígérete nyáron az E-Balaton töltőállomás hálózat siófoki átadóján. Az E.ON csoport előremutatása példaértékű, hiszen alig 5 hónap leforgása alatt valósította és építette ki a három főváros közötti elektromos töltőállomás hálózatot. Az E.ON célja nem más, minthogy a következő évtizedekre előre jelzett e-autózás infrastruktúráját megteremtse és a járművek töltéséhez komplex szolgáltatást nyújtson. Az utóbbi év eseményeiből azonban jól kirajzolódik, hogy a vállalat egy országokon átívelő programot alkotott, melyben az e-mobilitás terén végrehajtott innovatív ötleteivel megszüntette a Magyarország, Ausztria és Szlovákia közötti technológiai határokat. A környezettudatosság mellett a turisztikai szempontok is fontosak, hiszen az autók töltési ideje alatt a Pozsonyi útvonalon található töltőállomások városai, mint Győr, Mosonmagyaróvár és Tata sok érdekes látnivalót kínál.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.