Brüsszel miatt késik a vörösiszap sújtotta gazdák támogatása

Késik a vörösiszap sújtotta gazdák támogatása, miután Brüsszel már háromszor – legutóbb március elején – kért kiegészítő információkat arról, hogy a vörösiszap katasztrófa által sújtotta agrárvállalkozások milyen támogatást kapnak a magyar kormánytól; – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn az MTI-vel.

A minisztérium az előzetes kárfelmérések alapján több, mint egymilliárd forint támogatást kíván nyújtani, annak a mintegy 70-90 mezőgazdasági termelőnek és halgazdálkodási tevékenységet folytató vállalkozásnak, amelynél kárt okozott a vörösiszap katasztrófa. Mivel Magyarország addig nem fizetheti ki a támogatást az agrárvállalkozásoknak, amíg Brüsszel jóvá nem hagyja a kifizetéseket, ezért a tárca már 2011. augusztus 8-án tájékoztatta a bizottságot. A vidékfejlesztési tárca közvetlenül a katasztrófa után 350 millió forint gyorssegélyt utalt ki az érintett mezőgazdasági termelőknek és az élelmiszeripari vállalkozásoknak. A kár tényleges felmérését követően bebizonyosodott, hogy a gazdálkodók kára ennél az összegnél jóval magasabb, ezért újabb kifizetésekről döntött a minisztérium, amelyről értesítette Brüsszelt. Az uniónak két hónap áll rendelkezésére, hogy döntsön a kifizetések jóváhagyásáról vagy újabb kiegészítő információkat kérjen az ügyről.

Az EU illetékesei eddig a megadott határidőt betartva háromszor kértek újabb adatokat. A kérdések elsősorban a hazai jogszabályok részleteire és a támogatások számítási szabályaira vonatkoztak. Magyarország a válaszokat rendre jóval a megadott határidő előtt elküldte a Bizottsághoz. A vidékfejlesztési tárca bízik abban, hogy a technikai jellegű kérdések gyors megválaszolását követően rövidesen megérkezik a jóváhagyó határozat a Bizottságtól, és a károsult gazdák hozzájuthatnak a támogatásukhoz – tartalmazza a közlemény.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.