Norvégia 60 százalékkal csökkentette az Amazonas esőerdői védelmére Brazíliának nyújtott éves támogatását, mert 2016-ban nőtt az erdőirtás mértéke az országban, írja az MTI.

Brazília kevesebb pénz kap Norvégiától az Amazonas esőerdőinek irtása miatt

Norvégia 60 százalékkal csökkentette az Amazonas esőerdői védelmére Brazíliának nyújtott éves támogatását, mert 2016-ban nőtt az erdőirtás mértéke az országban, írja az MTI.

Norvégia egy egymilliárd dolláros, hosszú távú program keretében évente nyújt anyagi támogatást Brazíliának, hogy ne vágják már ki az őserdőket és próbáljanak tenni a globális felmelegedés ellen. Ez évente nagyjából 110 millió dollárnyi támogatást jelent (2009-15 között ez volt az átlag), azonban a brazilok ennek ellenére nemhogy visszavettek volna, de még intenzívebben is kezdték pusztítani az őserdőt. Emiatt Norvégia úgy döntött, hogy 60 millió dollárral megvágja a támogatást.  Ha az erdőirtás mértéke nő, a támogatás csökken – foglalta össze tömören és velősen Vidar Helgesen környezetvédelmi miniszter. Brazíliában a 2015 júniusa és 2016 júniusa közötti 12 hónapban 7900 négyzetkilométer erdőt vágtak ki, ez akkora, mint a görögországi Kréta szigetének területe (és 1700 négyzetkilométerrel több, mint egy évvel előtte). Bár ez még mindig jobb, mint a 2005 előtti évi 19 ezer négyzetkilométer.

 

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.