Bővült a szelektív hulladékgyűjtők száma a Tisza-tónál

Negyven darab szelektív hulladékgyűjtő edényt helyeztek ki az idén a “Tiszta tó a Tisza-tó” környezetvédelmi projekt keretében, a tavaly kihelyezettekkel együtt így már mintegy száz szelektív hulladékgyűjtő található a Tisza-tó környékén – mondta el a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke kedden Szolnokon, a Szféra-Tisza Kft. által szervezett sajtótájékoztatón.

Kovács Sándor, aki egyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke is ismertette: az idén a tó kilenc településén – Tiszafüreden, Tiszaszőlősön, Tiszafüred-Örvényen, Tiszaderzsen, Abádszalókon, Poroszlón, Sarudon, Kiskörén és Tiszanánán – helyeztek ki szelektív hulladékgyűjtő edényeket. Hozzátette, hogy az elmúlt évben szinte csak kísérleti jelleggel raktak ki szelektív hulladékgyűjtő edényeket a turisták által leglátogatottabb helyeken – kikötőkben, strandokon, fürdőkben, horgászhelyeken -, de idén bővíteni kellett nemcsak a helyszíneket, hanem a kihelyezett hulladékgyűjtők méretét is. Így ebben az évben először 12 darab 1100 literes edényt is kihelyeztek a 120 literesek mellett.

Kovács Sándor a Tisza-tó környéke egyik legsikeresebb programjának nevezte a környezettudatos szemléletet és magatartásformát, valamint a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítését célul tűző, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat vezetésével, a Földművelésügyi Minisztérium mintegy 12 millió forintos támogatásával zajló Tiszta tó a Tisza-tó projektet. Hozzáfűzte, hogy a projekt második üteme június 30-án befejeződik. Szólt arról, hogy az összegyűjtött hulladék elszállítása is a projekt része és jövőre is szeretnék folytatni a programot. Kitért arra is, hogy a kihelyezett szelektív hulladékgyűjtő edények térképe megtalálható a megyei önkormányzat és a projekt közösségi oldalán. Kovács Sándor arról is beszámolt, hogy a Tisza-tó kabalafigurájának közösségi oldalon zajló névadó pályázatára eddig több mint 230 javaslat érkezett, a felhívás június 30-ig tart. Horváth Béla, a Tisza-tó Zöld nagykövete az eseményen elmondta: a Tisza-tó régiójában 67 település osztozik a tó “kincsein”. A 127 négyzetkilométeres Tisza-tó 40-40 százaléka vízfelület és növényzet, 20 százaléka erdő. Hangsúlyozta: meg kell őrizni a tó jelenlegi természeti egyensúlyát, számos önkormányzat, hivatalos és civil szervezet foglalkozik ezzel, több sikeres akció is megvalósult a cél érdekében.

A Tiszta tó a Tisza-tó környezetvédelmi projektet első alkalommal 2016-ban hívta életre a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és Hivatala. A programot az elmúlt évben is 12 millió forinttal támogatta a Földművelésügyi Minisztérium. A projekt keretén belül a szelektív hulladékgyűjtő edények kihelyezése mellett számos rendezvényt, szemléletformáló kampányt tartottak, és marketingfilm is készült.

KATT IDE ÉS LÉGY TAGJA HAZÁNK EGYIK LEGNAGYOBB FACEBOOK ZÖLD KÖZÖSSÉGÉNEK!

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.