Bővült a Jászberényi Állat- és Növénykert

Az eddigi, aprócska kuckó helyett új, korszerű oktatóházban folytathatja zoopedagógiai munkáját a Jászberényi Állat- és Növénykert – közölte a létesítmény gyűjteményvezetője az MTI-vel.

Fercsik Péter elmondta: a nemrégiben a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. kezelésébe került komplexum munkatársainak régi vágya volt az eddig használt zoo kuckó helyett egy, a 21. század minden igényének megfelelő oktatóház létrehozása. Ezt az Észak-Alföldi Regionális Operatív Program pályázata tette elérhetővé, amelyre az Alapítvány a Jászberényi Állat- és Növénykertért 2010 szeptemberében nyújtotta be támogatási igényét. A 33 millió forintot meghaladó költségvetésű projekt megvalósítására végül mintegy 30 millió forintot nyert a civil szervezet, amely a hiányzó összeget saját forrásaiból teremtette elő. Mindebből bő fél év leforgása alatt megépült az új, 240 négyzetméter hasznos alapterületű, akadálymentesített természet- és környezetvédelmi oktatóbázis, melynek befogadóképessége az eddigi zoo kuckó nyolcszorosa. Nemcsak a mérete nagy, hanem kialakítása is minden igénynek megfelelő, színvonalas feltételeket teremt a több mint egy évtizede itt megkezdett zoopedagógiai munka folytatásához – fogalmazott a szakember.

Reményeik szerint az épületet egy másik, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közös pályázat keretében, várhatóan még ez év nyarára sikerül berendezniük, mert a jövőben az új bázis ad otthont a zoo táboroknak és valamennyi olyan rendezvénynek, melyet eddig a rossz időjárás miatt nem tudtak megtartani. Emellett a létesítmény nem csupán a térség természet- és környezetvédelmi szervezetei, de az ország többi, zoopedagógiával foglalkozó állatkertje számára is nyitva áll majd. A házat a látogatók és az állatok már birtokba vették. Első lakója az állatkert pápaszemes kajmánja volt, amely jelenleg Matyival, a 3 hete született és immár országos hírnévnek örvendő oroszlánbébivel osztja meg szállását. A tervek szerint sok más állat fogja őt követni, mert a létesítmény dolgozói szeretnének itt olyan teret kialakítani, ahol az érdeklődők testközelből csodálhatják meg a természet egy darabkáját – tájékoztatott Fercsik Péter.

Ajánlott tartalom

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel a HUN-REN ATK kutatói

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel egy nemzetközi együttműködés keretében a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) kutatói, akik azt vizsgálták, hogy a 'Columbia' dohány fajhibrid hogyan képes hatásosan ellenállni a vírusfertőzéseknek - tájékoztatta az MTI-t a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat hétfőn.