Borulhat az amerikai megújuló energia politikája?

A 2012-es elnökválasztási kampány teljes gőzzel dübörög az USA-ban, és a két jelölt között talán a legnagyobb eltérés az energiapolitikájukban található.

A jelenlegi elnök teljesítménye ezen a téren sok szempontból kiábrándító volt, a kiotói egyezményről szóló tárgyalások nem sokat haladtak előre Bush visszavonulása óta, és a BP olajkatasztrófa sem szolgált elrettentő példaként, és a megújuló energiaforrásokba való befektetés növelésére sem használták indokként. Az eredmények még úgy is csekélyek, ha számításba vesszük, hogy a republikánus párt minden döntést megvétóz, amit csak képes a demokrata oldalról. Azonban még így is egyértelmű, ki lesz a fenntartható fejlődést támogatók jelöltje. Obama elnöksége alatt megsokszorozódott a megújuló energiaforrásokba való befektetés, köszönhetően a napelem-farmok és szélerőművek állami támogatásának. Az EPA (környezetvédelmi felügyelőség) pedig új kibocsátási határokat szabott meg az erőműveknek, és bevezette az ország eddigi legszigorúbb járművekre vonatkozó kibocsátási előírásait.

Obama választási programjában szerepel a zöld munkahelyek teremtése, az USA energiabiztonságának növelése, és a klímaváltozás csökkentése is. Romney ezzel szemben az olajipart, és a belföldi olaj-és gáztermelést fogja támogatni, és az új technológiák bevezetését munkahelyek elvesztésével teszi egyenlővé. Emellett korábbi, mérsékelt álláspontja is változott, már pártja radikálisabb nézeteit vallva tagadja a klímaváltozást. Ráadásul minden Obama által elért eredményt visszafordítana. Hosszú távon nem fog sokat számítani, ki nyeri a választásokat, a megújuló energiaforrások az árak gyors csökkenésével egyre népszerűbbek lesznek, és ahogy merülnek ki az olajkészletek, lassan olcsóbb lesz mindenkinek zöld energiát termelni. A cégek energiahatékonyságának növelése pedig csökkenti a költségeket, így a vállalatoknak is megéri váltani. Rövidtávon azonban komoly visszalépés lenne egy Romney-kormány.

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.