Bionikus szemüveg, ami segíthet a látáskárosultaknak „látni”

Felejtsük el a röntgen szemüveget! Az Oxford Egyetem tudósai szerint nemsokára egy pár olcsó, és könnyű lencse segíthet a látáskárosultaknak „látni”.

Okostelefonokban és játékkonzolokban talált technológiának köszönhetően, ez a high-tech szemüveg megkönnyíti a látáskárosultaknak a navigálást az utcán, és még akár az újságcímeket is el tudnák „olvasni”. „ Szeretnénk felerősíteni a látóképességet olyanokban akik elvesztették a látásukat vagy már csak nagyon keveset látnak. A szemüvegnek az a célja hogy az ilyen emberek sokkal függetlenebbül tudják élni az életüket.” – mondta Stephen Hicks kutató.

 
Látlak!
A szemüveget a leggyakoribb látáskárosodások kezelésére tervezték, mint például a korral járó folyamatos látásromlásra. A 75 év felettiek 30%-a mutat jeleket a látásromlásra az Egyesült Királyságban, 7%-nak pedig már előrehaladottabban károsodott a látása az egészségügyi kutatások alapján. Hicks prototípusán található két videó kamera, ami felveszi amit a viselője éppen néz. Ez az okostelefonszerű technológia információt ad át a tárgyakról, vagy emberekről a látótérben, miközben a LED-el ellátott lencsén az adat színes pontokként jelenik meg. „ Lehet különböző színe az embereknek, fontos tárgyaknak, és a fényerő is segíthet az eligazodásban.” – mondta Hicks. A kutatás még gyerekcipőben jár, de Hicks szerint 800 dollár körüli árra lehet számítani. Hicks úgy gondolja, hogy a vakvezető kutyák kiképzése 50-60-szor több időt igényel, mint a szemüveg használatának kitanulása. Azt is hozzá tette még, hogy nem kell sok idő ahhoz, hogy videók címeit visszaolvassa a viselőjének fülhallgatón keresztül.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.