Mintegy 25 milliárd forintos beruházás eredményeként bioetanol-gyár épül Békéscsabán - jelentette be Vantara Gyula, a város polgármestere sajtótájékoztatón kedden, Békéscsabán.

Bioetanol-gyár épül Békéscsabán

Mintegy 25 milliárd forintos beruházás eredményeként bioetanol-gyár épül Békéscsabán – jelentette be Vantara Gyula, a város polgármestere sajtótájékoztatón kedden, Békéscsabán.

Az erről szóló együttműködési megállapodást kedden írta alá a norvég érdekeltségű Global Green One As cég magyarországi ügyvezetőjével, Racker Bélával. Az ügyvezető elmondta: a skandináv anyacég Stockholmban már működtet egy hasonló gyárat, amelynek lényege, hogy nemcsak bioetanolt állít elő, hanem a technológia során keletkező biomasszából, egyebek mellett villamos energiát is termel.

A cég Békéscsabán kívül Kőszegen, Kalocsán és Szombathely térségében is tervez hasonló beruházásokat, így összességében magyarországi befektetéseinek összege számításaik szerint meg fogja haladni a 120 milliárd forintot.

A békéscsabai gyárhoz szükséges telephelyet már megtalálták, a földterület megvásárlását előkészítik, s az engedélyes tervek beszerzését követően, a jövő áprilisában megkezdenék az építkezést. A tervek szerint az üzem 2009 januárjában megkezdheti a termelést.

Az évi 200 ezer tonna kukorica feldolgozására alkalmas üzemben várhatóan 100 munkahelyet teremtenek, mivel azonban a többi magyarországi üzem alapanyagellátását is a térségből kívánják megszervezni, a logisztikai részleg további 100 ember foglalkoztatásával számol. Racker Béla elmondta, hogy a termelőkkel 15 éves beszállítói megállapodásokat kívánnak kötni, ami nemcsak a gyár alapanyagellátását, hanem tervezhető jövőt is biztosít a környék gazdáinak.

A cég Békéscsabán évente 16 milliárd forint árbevétellel számol, s abban bízik, hogy a gyártás során keletkező, úgynevezett olcsó hulladékhővel a város intézményeinek, ingatlanjainak energiaellátását tudja segíteni. Vantara Gyula elmondta, hogy Békéscsaba vezetése mindent elkövet annak érdekében, hogy újabb és újabb munkahelyek teremtődjenek, s ehhez kíván partnere lenni a norvég befektetőknek.

Ajánlott tartalom

8 milliárd forintért építenek biomassza-fűtőművet Kecskeméten

Mintegy 8,5 milliárd forint összegű fejlesztéssel biomassza-fűtőművet létesít és új távhő gerincvezetékeket épít ki a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. a városban - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.