Bioerőművet épít a Synaterg Kft. Balassagyarmaton, az üzem jövő tavasszal kezdi meg működését, és mintegy 30 embernek ad munkalehetőséget - mondta Szombat István, a beruházó cég menedzsere az MTI-nek szerdán.

Bioerőmű épül Balassagyarmaton

Bioerőművet épít a Synaterg Kft. Balassagyarmaton, az üzem jövő tavasszal kezdi meg működését, és mintegy 30 embernek ad munkalehetőséget – mondta Szombat István, a beruházó cég menedzsere az MTI-nek szerdán.

A beruházás első szakasza nyár végén kezdődik három hektáron, a 4 megawattos bioerőmű megvalósítása 4 milliárd forintba kerül, a cég ehhez pályázati forrásokat is szeretne bevonni – tette hozzá.
Az erőművet faaprítékkal fűtik majd, ennek zárt technológiájú kezeléséből bioolajat vagy biogázt előállítanak elő, a megtermelt áram pedig egy 3-4 ezer lakosú település vagy egy kisebb ipartelep villamosenergia igényét képes kielégíteni. A budapesti székhelyű Synaterg Energetikai és Környezetvédelmi Kft. négy hektáros területet vásárolt meg 25 millió forintért a Nógrád megyei város önkormányzatától, a területen két ütemben valósul meg a fejlesztés.

Az úgynevezett pirolízises bioerőmű olyan zöld technológia, amely a hulladékként keletkező bioanyagokat tudja hasznosítani.
A Synaterg Kft. a második ütemben a fennmaradó egy hektáros területen akarja indítani néhány éven belül a technológia egy modernebb változatát is, amely minden szénalapú anyag maradékmentes hasznosítását lehetővé teszi.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.