Biobrikettet gyártanak Mezőkovácsházán

A közfoglalkoztatásban résztvevők közreműködésével állítanak elő biobrikettet az intézmények fűtéséhez.

Brikettáló berendezést vásárolt Mezőkovácsháza önkormányzata a 2012-es Start munkaprogramhoz tartozó eszközbeszerzés keretében. Azóta a közfoglalkoztatásban résztvevők közreműködésével állítanak elő biobrikettet az intézmények fűtéséhez, írja a beol.hu. A végterméket a legutóbbi testületi ülésen a polgármester bemutatta a képviselőknek. – Szalmából készül ez a biobrikett. Az alapanyag beszerzését elfogadható áron meg tudjuk oldani, a gyártás, illetve a próbaüzem zajlik most – sorolta dr. Turcsán Zsolt. Részleteket, a gazdaságosságra vonatkozó adatokat is megosztotta. — Az áram és az anyagköltség együttesen 1500 forint mázsánként. Megvizsgáltuk, mennyi gázt vagyunk képeses kiváltani ezzel a fűtési eljárással. Úgy látjuk, 2 kiló brikett kell 1 köbméter gáz helyett. Megéri ezzel foglalkozni. Ezért is szerzett be önkormányzatunk négy faelgázosító kazánt, amelyeket az óvodáinkban működtetünk, kettő pedig a napközis konyhán van, fűtésre és melegvíz-előállításra használják. Ha a termelés folyamatossá válik, éves szinten 150 tonna biobrikettet tudunk majd előállítani. Ha beválik, úgy tervezzük, veszünk egy másik gépet is, hogy ne csak az intézményeink fűtésének és melegvízzel való ellátásának a költségeit mérsékeljük, hanem a lakossági igényeket is képesek legyünk kiszolgálni. Megtudtuk, a mezőkovácsháziak biomassza-kazánra is nyertek forrást. A reformátuskovácsházi óvodába és a könyvtárba kerülnek azok a berendezések. Számításaik szerint felére csökkenhet az alternatív fűtési módszerek bevezetésével a téli fűtésköltség.

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.