Bio-Berlinale: környezetbarát filmfesztiválra készül a német főváros

Környezetbarátabbá tenné a berlini nemzetközi filmfesztivált Dieter Kosslick fesztiváligazgató.

Kosslick a dpa német hírügynökségnek beszélt arról, hogy a 2010. február 11. és 21. között megrendezett 60. jubileumi Berlinalén spórolnak majd a papírral és az árammal, a sztárokat pedig környezetbarát autókon szállítják az eseményekre.
“Ezentúl nem hagyjuk, hogy a fél őserdő információs anyagok és brosúrák formájában a sajtópáholyokban végezze” – mondta a 61 éves Kosslick. A tervek szerint az interneten elérhető lesz minden információ, de idén átmenetképpen még fenntartanak majd egy standot, ahol az újságírók rövid időre “kikölcsönözhetik” a nyomtatott anyagokat.
“Egyszerűen nem tehetjük meg, hogy világjobbító szándékú filmeket vetítünk, közben pedig magunk nem teszünk semmit” – hangsúlyozta a filmfesztivál igazgatója.
Dieter Kosslick nem sokkal karácsony előtt arról számolt be, hogy addig 5873 filmmel neveztek a fesztiválra, ami meghaladja az előző évek “termését”. A Berlinalén végül összesen 400 alkotás indulhat majd a különböző szekciókban.
Ami a játékfilmeket illeti, a 26 versenyfilm között lesz Roman Polanski The Ghost Writer című filmje mellett többek között a Bal című török, a Der Rauber című osztrák, a My Name is Khan című indiai, a Na Patu című boszniai és a Shekarcsi című német-iráni film. Az Arany Medvéért induló többi produkció címét a szervezők januárban közlik.
A fesztivál szervezőinek tájékoztatása szerint Berlinben vetítik majd – igaz versenyen kívül – Martin Scorsese Shutter Island című filmjét is.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.