Bezöldült az ENSZ főtitkára

Az ENSZ főtitkár Ban Ki-Moon, aki kiemelkedően sokat foglalkozik a klímaváltozással, kedden zöld nyakkendőben, zsebében zöld zsebkendővel, kezeiben zöld papírokat tartva lépett a közgyűlési terem pódiumára.

A zöld nyakkendő és a dekoráció kellőképp figyelemfelkeltő volt a fehér ingjével és fekete öltönyével, miközben az ENSZ éghajlat-változási csúcstalálkozóján beszélt.  Megjelenése a fenntarthatóságra és a zöld gazdaságra, a zöld fejlődésre és zöld technológiára emlékeztette az embereket. Véletlenül, Ban szóvivője, Michelle Montas, szintén zöldet viselt kedden este.

Még egy véletlen: a közgyűlés 64. ülésszakán kiadott sajtóközlemények között szerepel egy zöld mappa, egy csomag adathordozó-készlet, zöld jelekkel minden egyes oldalán.

Az éghajlatváltozás, Ban szerint „korunk meghatározó kihívása” azt súgja, hogy a főtitkár összehívja egynapos csúcstalálkozón az ENSZ székhelyén, New Yorkban.

Kína, Bolívia, Franciaország, Japán, Ruanda és az Egyesült Államok vezetői csak néhány azok közül, akik azon 100 ország vezetői között vannak, akik részt vettek a történelmi csúcson, hogy mozgósítsák a politikai akaratot, lendületet és megerősítsék a tisztességes, hatékony és ambiciózus éghajlati döntést idén decemberben, Koppenhágában.
„A széleskörű egyetértés sikertelensége Koppenhágában erkölcsileg védhetetlen, rövidlátó, gazdaságilag és politikailag ostoba lenne.”- kezdte a főtitkár a megnyitóbeszédet. –„Most van itt a pillanat, hogy cselekedjünk a közös ügy érdekében.”
Még 2008 július 30-án mutatta be a főtitkár a „Cool ENSZ” nevű programot, mely egy három részből álló kezdeményezés. Célja, hogy korlátozza a légkondicionáló berendezések használatát, valamint az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, ezzel pedig pénzt takarít meg.

 

Az új program  22°C-ról 25°C-ra tekeri majd a termosztát a titkárság New York-i épületében és leállítja a fűtés, szellőzés és a levegő -légkondicionáló rendszereket is a hétvégére.

Pásztor János, Ban éghajlatváltozási támogatási csapatának igazgatója szerint a „Cool ENSZ” New Yorkban lép majd hatályba, nagy hatást gyakorolva az éghajlati viszonyok változására. –„Míg az ENSZ Nairobiban található irodái nem légkondicionáltak, a genfi irodákat is csak pár napig hűtötték az elmúlt évben. – mondta.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.