Beton helyett “zöld” iskolai udvarok

Ötmillió forint támogatásból tíz iskolában valósulhat meg az iskolai udvarok “zöldítése” a Cetelem “zöldsuli” programjában.

Az internetes közönségszavazás és a zsűri döntése eredményeként kiválasztott két budapesti és nyolc vidéki iskola a következő tanévben már vidámabb, gyermekbarátabb környezetben fogadhatja a diákokat – közölte a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi részlege pénteken az MTI-vel. A Cetelem a zöldebb környezetért! elnevezésű kezdeményezés a Magyar Cetelem Bank és a WWF Magyarország együttműködésében 2009-ben indult. A pénzintézet új bankkártyákat vezetett be, majd 2010 áprilisa óta minden Cetelem hitelkártyával végzett vásárlási tranzakció után 10 forintot faültetésre fordítanak. Az így összegyűlt támogatásból eddig összesen közel 140 fát ültettek az ország több pontján. Mivel 2011 az erdők nemzetközi éve, a parkosítási tervekben az iskolák a környezetvédelemre is hangsúlyt helyeznek, jó néhány iskolában őshonos fákat akarnak telepíteni.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.