Berlusconi szerint megállapodás született a nápolyi szemétválság megoldásáról

Silvio Berlusconi olasz kormányfő megállapodásra jutott a Nápolyt és környékét sújtó szemétválság megoldásáról az érintett települések polgármestereivel.

Az egyezséget maga Berlusconi jelentette be péntek este, miután Nápolyban megbeszélést folytatott a 18 érintett település vezetőivel. A kormányfő közölte, hogy a Nápolyhoz közeli Terzignóban mégsem nyitják meg a korábban oda tervezett második szemétlerakót, s ennek érdekében megteszik a szükséges törvénymódosításokat. Emellett az egész térségben áttekintik a szemétlerakók kérdéskörét, méghozzá a lakosság bevonásával. Az egyes érintett települések pedig új komposztáló helyeket nyitnak a hulladékok kezelésére, s a polgármesterek abba is beleegyeztek, hogy azonnal beszüntetik a különböző tiltakozó akciókat.

Nápoly és környéke évek óta szenved a hulladék-lerakás és -kezelés problémája miatt. Elemzők szerint a politikai bénultság, a korrupció és a szervezett bűnözés egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a hatóságok még mindig nem tudták megoldani a szemétlerakók kérdését. A Nápolytól mintegy 20 kilométerre keletre fekvő Terzigno lakosai eközben már hetek óta nap mint nap tüntetnek. A Vezúv Nemzeti Park területén található kisvárosban olasz zászlókat égettek, kövekkel és petárdákkal hajigálták a rendfenntartó erőket, szemetes autókat gyújtottak fel, hogy így tiltakozzanak az ellen, hogy ide hordják a nápolyi hulladékot, ráadásul új, minden eddiginél hatalmasabb lerakó építését tervezik a környékre.
Berlusconi már csütörtök reggel is Nápolyban tárgyalt, majd elutazott a brüsszeli EU-csúcsra, s rögtön ennek befejeződése után, pénteken ismét a dél-olasz nagyvárosba jött vissza: mindez mutatja, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonított a hetek óta tartó szemétválság mielőbbi lezárásának. Nápolyban már 2007-2008-ban is a mostanihoz hasonló botrány robbant ki a szeméthegyek miatt, s ez az ügy akkor hozzájárult Berlusconi 2008-as választási győzelméhez, kormányra kerüléséhez.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.