Bátaapáti társulás: az atomerőmű megszünteti a támogatást

A Bátaapáti Térsége Területfejlesztési Társulás közlése szerint a Paksi Atomerőmű Zrt. megszünteti a térség településeinek eddig nyújtott támogatását. A társulás alelnöke az MTI-nek elmondta, a forrás elvonása miatt a feloszlatásukról döntöttek.

A társulás titkársága kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a szervezet keddi ülésére meghívták az atomerőmű vezérigazgatóját, aki az ülésen nem jelent meg, de a Paksi Atomerőmű Zrt a társulásnak küldött telefaxában megerősítette a támogatások megszüntetését. A társulás közleményében emlékeztetett arra, hogy korábban a paksi atomerőmű által létrehozott alapítvány pályázatai révén vállalkozók, önkormányzatok évi 500 millió forint fejlesztési forráshoz jutottak. A szervezet tagjai úgy vélik, hogy a lakosság korrekten állt a létesítmények bővítéséhez és építéséhez, ezért elvárhatja, hogy a zrt. vezetői is hasonló magatartást tanúsítsanak. “Az erőmű társadalmi elfogadottsága az elmúlt években stabil volt térségünkben. Reméljük, hogy a meggondolatlan paksi tervek nem veszélyeztetik a korábban elért eredményeket” – írták.

 
    Wekler Ferenc, a bátaapáti kis és közepes aktivitású hulladéktároló térségében lévő 26 Tolna és Baranya megyei önkormányzatot tömörítő társulás alelnöke az MTI-nek elmondta: a társulás kedden – a támogatás megszüntetésére hivatkozva – a feloszlásáról határozott. Mittler István, az atomerőmű kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a paksi atomerőmű öt évvel ezelőtt kötelezettséget vállalt arra, hogy Duna-Mecsek Terülefejlesztési Alapítványt támogatja, ezt teljesítette. Most új célokat határoztak meg, és egy új területfejlesztési alapítványt hoz létre a Paksi Atomerőmű Zrt., amiről később adnak tájékoztatást – tette hozzá. 2011. márciusban 41 környékbeli település polgármestere kérte a Paksi Atomerőmű Zrt.-től a támogatási rendszer fenntartását. A településvezetők ezt többi között azzal indokolták: “nem várt természeti katasztrófák rávilágítanak arra, hogy az atomenergia a legbiztonságosabbnak vélt technológiák mellett is rejt az erőművek és a lerakók környezetében élők számára kockázatot”.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.