Bálnavadászat helyett turizmus

Az egyik izlandi bálnavadász társulásnak elege lett a zöldek állandó demonstrációiból és ezentúl bálnavadászat helyett, bálnákat fognak mutogatni a turistáknak, majd elsütik a szigonyt is, hogy a látogatók átérezhessék a bálnavadászat izgalmait.

Nem bálnákat lőnek ezentúl az egyik izlandi bálnavadász társaság halászai, hanem a turistákkal szeretnék megismertetni a nyíltvizek hatalmas emlőseit és bemutatni a foglalkozásukat. Gunnar Johnsson, az izlandi minke bálnavadászok szövetségének vezetője elmondta, hogy augusztustól már érkeznek csoportjaik Németországból és Nagy Britanniából. A nyílt vízen a turisták átérezhetik majd a bálnavadász élet mozzanatait és az állatok megölésén kívül szinte mindent megmutatnak nekik. Hallani fogják a szigonyok kilövését, majd megérinthetik a bálnák uszonyát és megnézhetik a belső szerveiket, sőt a kapitány társaságában bálnahúsból készült ételeket is kóstolhatnak majd a hajón. „Nem akarunk több bálnát megölni, ezért gondoltuk, hogy a bálnavadászat helyett úgy teremtünk elő pénzt, hogy megismertetjük az érdeklődőket a foglalkozásunkkal és persze a bálnák életével. Ez kulturális turizmus, amely számos élményt nyújthat a befizetett 200-300 dollár ellenében.

 

Egy útra 15-20 embert várunk.” – mondta Jonnson. Az ötletet épp az eheti Jersey-ben rendezendő bálnakonferencia előtt dobták be, ahol száznál több bálnavadászatot támogató és ellenző csoport vesz részt. A tanácskozás fő témája az lesz, hogy mennyire érintette a márciusi japán földrengés és szökőár, majd az emiatt történt nukleáris baleset a nyíltvizek óriás emlőseit. Előzetes bejelentések szerint ugyanis épp Fukushima környékén úszott el egy fiatal minke bálna csoport a katasztrófa idején. Egy francia természetvédő csoport, a Robin de Bois aktivistái szerint az állatok nagy része sugárszennyezést szenvedett, ami nem is csoda, mivel a víz közvetlen közelében lévő atomreaktor robbanása után rengeteg szennyeződés jutott az óceánba, majd hetekkel később a Tepco vállalat több százezer tonna enyhén radioaktív vizet pumpált a természetes vizekbe. Két elfogott minke bálnában is megnövekedett cézium-137 szintet mutattak ki Hokkaido környékén.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.