Baktériumok élnek a műanyagszigeteken

Az Environmental Science & Technology című tudományos folyóirat weboldalán közölt cikk szerint tudósok egy csoportja az Atlanti-óceánban úszó műanyaghulladék-szigeteken élő mikrobákat talált.

A félhivatalosan plasztiszférának nevezett környezet az emberi környezetszennyezés eredménye, a mintákat három oceanográfiai intézet közreműködésében vizsgálták. Kiderült, hogy számos különböző baktérium telepszik meg a felszín közelében lebegő műanyagdarabkákon, és ez számos kérdést vet fel. Hogy befolyásolják ezek az óceánok eddigi mikróba-egyensúlyát? Változik-e emiatt az ökoszisztéma, érinti-e ez a nagyobb élőlényeket?

„Nemcsak azt szeretnénk megtudni, pontosan milyen mikrobák élnek a műanyaghulladék nyújtotta környezetben, arra is szeretnénk rájönni, mi a funkciójuk az ökoszisztéma működésében, illetve azt is kutatjuk, mi a műanyagrészecskék sorsa” – mondta Linda Amaral-Zettler, az amerikai Tengerbiológiai Labor szakértője. „Lesüllyednek az óceán fenekére? Elfogyasztják őket az élőlények? És ha igen, milyen hatásai vannak ennek?”

A pásztázó elektronmikroszkóppal elvégzett vizsgálatok során ezernél is több baktériumfajtát találtak a tudósok, ezek egy részét még nem sikerült azonosítani. A minták között növények, algák, autotróf, vagyis a tápanyagukat saját maguk előállító, illetve heterotróf, vagyis tápanyagként szerves anyagokat, például más élőlényeket fogyasztó baktériumok is akadtak. A kolóniák az elmúlt hatvan évben megsokasodó műanyaghulladék gombostűfejnyi darabkáin telepednek meg, és teljesen eltérnek a környező vízben megszokott mikrobáktól. Tracy Mincer, a Woods Hole Oceanográfiai Intézet munkatársa szerint olyan ez, mintha a műanyag a korallzátonyokhoz hasonló, kifejezetten jó környezetet biztosítana az idegen mikrobáknak az élethez és a szaporodáshoz, írja az index.hu.

Ugyanakkor a tudósok arra is bizonyítékot találtak, hogy az élőlények a műanyaghulladék lebontásában is szerepet játszanak. A műanyagfelületen talált mikroszkopikus repedések és törések a szakemberek szerint a mikrobák tevékenységének köszönhetők. Azonban a tengerben úszó műanyagszigetek egyúttal új módját jelentik annak, ahogy káros, fertőzéseket is terjesztő algafajok és kórokozók terjedhetnek a világon.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.