Azt mondták, nem lesz már olcsóbb a napelem. És mégis!

Míg a napelemek globális térnyerése a nemzetközi sajtóban egyre fontosabb téma, Magyarországon a napelem főként az elhibázott támogatási politikával, illetve azzal kerül a hírekbe, hogy hungarikumként nálunk környezetterhelési díjat kell fizetni utána.

A hivatalos prognózisok többnyire arra futnak ki, hogy a világban az utóbbi évek lezajlott napelemár-csökkenés kifulladt. Pedig ez nem igaz, pár év alatt a negyedével eshet az ár. A következő három évben további 25 százalékkal tovább esik majd a napelemek ára – adta hírül a Reneweconomy. Ez az áresés pedig tovább élénkíti a technológia iránti amúgy is élénk érdeklődést még az olyan, eddig nem túl sokat mutató országokban is, mint például Chile vagy a Közel-Kelet országai. Legalább is ezt jövendöli a Canadian Solar. A cég a világ egyik legnagyobb napenergia-ipari vállalata, 2001-ben alapították, és mára világszerte jól ismert a magas minőségű szilíciumtömbjeiről, szilíciumlapjairól, napelemes moduljairól és rendszereiről.

47-ről 36-ra, és tovább

A világ három legnagyobb napelemgyártója közé tartozó Canadian Solar napokban kiadott részletes piaci kilátásai és előrejelzései közt az olvasható, hogy míg 2014 végén 47 USA cent/Watt (ez 133 forint/Watt-ot jelent) volt a napelemek előállítási költsége, addig az ő kalkulációik szerint 2017 végére csupán 36 centes (100 forintos) egységárral reális kalkulálni. Ebbe az is belejátszik a cég szerint, hogy az egy-egy panel energiatermelő hatékonyságát is javítani lehet – a cél az, hogy a mai 255 Wattról akár 310 Wattra is emelkedhessen a teljesítmény–, amivel a mai, beépített napelemek átlagos 16-17 százalékos hatásfoka is szépen javul, a prognózis szerint 20 százalék körüli szintre lehet viszonylag gyorsan feltornászni.

Ugyancsak 20 százalékkal, csak éppenséggel lefelé mozdulhat el a napelemes rendszerek költségszintje, miután a gyártás várhatóan a jelenleginek mintegy a duplájára, évi 5,5 GW teljesítményű rendszer előállítására lesz képes.

Ráadásul a felvevőpiacot tovább hevíti a jelek szerint az is, hogy a lakóházak napelem-túltermelését egyre inkább lesz, ami a hálózatra táplálás helyett szimplán felszívja. Az energiatárolási kérdésre lakóház szinten választ adni tudó első fecske – a Tesla “akkumulátor-szekrényének”, a PowerWallnak képében – már megjelent, de mellette az elektromos járművek hétköznapibbá válása és folyamatos térnyerése az, ami a Canadian Solar szerint csak a tengerentúlon több milliárd dolláros beruházásokat generál az elkövetkezőkben – ezzel is tovább csökkentve a napelemrendszerek telepítéséhez szükséges egységnyi finanszírozási költséget.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.