Azt állítják, ezer magyarországnyi szelük van

Az indiai kormány szakintézménye által kiadott új számítások szerint a kontinens méretű ország szélenergia-potenciálja 302 GW. Ebből ők azt a következtetést vonták le, hogy nincs több kifogásuk arra, hogy ne épüljön (még, tömegével) szélerőmű Indiában – várják a jelentkezőket.

Az indiai Nemzeti Szélenergia Intézet (merthogy Indiában olyan is van) bejelentette, hogy az ország teljes szárazföldi szélenergia-potenciálja 302 gigawatt – 100 méteres átlagos magasságon számolva. A kontinensnyi méretű országban erre azért volt szükség, mert a legújabb technológiájú szárazföldi (ún. onshore) szélturbinák és tornyok elérhetővé váltak az indiai piacon.

(Csak viszonyításképpen: Magyarországon évek óta mindössze 329 MW – azaz: 0,329 GW – szélenergia-teljesítmény kerül a hazai villamosenergia-rendszerbe. És bár ez évente több mint 32 ezer család átlagos energiafogyasztásának kielégítésére elegendő, egy ma már ortodoxnak tekinthető, 2009-es számítás szerint a hazai szélenergia-potenciál ennek hússzorosa – vagyis mintegy 6,5 GW!)

A Cleantechnica által közölt indiai hír szerint az új értékelési módszertan figyelembe veszi azt is, hogy az adott területen milyen tényleges tevékenység zajlik (vagyis: pusztaság, művelhető föld vagy erdőség található-e az adott területen). Ennek beszámításával 153 GW potenciál található pusztaságban, 146 GW termőterületen és 3 GW erdős területeken.

Az indiai tagállamok összesített rangsorában Gujarat került az élre, itt a mérések és számítások szerint összesen 84,431 GW szélpotenciál volna kiaknázható. Mögötte Karnataka (56 GW) és Maharashtra (45 GW) számítanak a legnagyobb szélpotenciállal rendelkező államnak. Az intézet tanulmányától azt a gyakorlati hasznot várja az indiai kormány, hogy az adott területekre jobban vonzhatóvá válnak a friss szélenergia-befektetések.

forrás: hvg.hu

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.