Az újrahasznosítás, szelektív hulladékgyűjtés témával folytatódik a Médiaunió Nem nehéz…! című kampánya

Nem nehéz…!, erről szól a Médiaunió idei kampánya, amelynek témája a környezetvédelem, a tudatos fogyasztás, és a hulladék újrahasznosítása.

A kampány tavaszi szakaszában a hulladék keletkezésének megelőzése volt a középpontban, míg az őszi kampány arra fókuszál, hogy mit tudunk kezdeni a keletkezett szeméttel. A kampánya célja, hogy lehozza a tudatos fogyasztás gondolatát a „fellegekből a földre”, és bebizonyítsa az embereknek, hogy nem nehéz környezettudatosan élni.

Idén áprilisban indult útjára a Médiaunió Nem nehéz…! kampánya, amelynek célja, hogy egyszerű, a mindennapi élet során könnyen alkalmazható környezetvédelmi tippekkel, tanácsokkal lássa el az embereket. A kampány első fele szeptemberben ér végét, ennek témája a tudatos fogyasztás, a környezetvédelem volt. Ebben a szakaszban azt hangsúlyozták, tudunk tenni az ellen, hogy még több szemét, hulladék keletkezzen mindennapi tevékenységünk során.

Ezzel kapcsolatban adott a kampány tippeket a tavaszi kampány kommunikációs üzeneteiben is. A különböző tömegmédiumokban futó reklámok olyan egyszerű lépésekre hívták fel a figyelmet, mint hogy húzzuk ki a töltőt a falból, vigyünk magunkkal bevásárlótáskát és ne vásároljunk felesleges dolgokat. Szó esett emellett a PET palackok elleni küzdelemről, a tudatos vízfogyasztásról, a papírhulladékról, a feleslegesen keletkező élelmiszerhulladékról, a tudatos vásárlásról és arról is, hogy a nyári nagy melegben is maradjunk környezettudatosak.

A kampányhoz több közismert ember is csatlakozott és emelte fel hangját a környezetvédelem érdekében. A velük készült rövid videókban a hírességek tanácsokkal látnak el minket azzal kapcsolatban, hogyan tudunk odafigyelni a környezetünkre. Till Attila hisz abban, hogy a maga környezetében mindenki tud tenni a Földért, csak egy kis odafigyelés kell hozzá. Vadon Jani a vámpírenergia káros hatásaira hívta fel a figyelmet, míg Lola amellett állt ki, hogy figyeljünk oda a nyaralás alatti is a környezettudatos viselkedésre. Geszti Péter azért tartja fontosnak, hogy odafigyeljünk a mindennapi tevékenységünk során a környezetvédelemre, mert szeretné, ha az unokái is élhető Földön tudnának majd élni. Bárdosi Sándor, olimpia ezüstérmes birkózó azt javasolta, ha tudjuk, akkor a papír mindkét oldalát használjuk, és emellett a tudatos élelmiszerfogyasztás fontosságára hívta fel a figyelmet. Madaras Norbert, kétszeres olimpiai és világbajnok vízilabdázó pedig arról mesélt, hogy egyszer 200 napig nem vásárolt magának semmi felesleges holmit.

Az idei SZIGET fesztiválon is megjelent a Nem nehéz kampány. Maga a SZIGET is hangsúlyosan kezelte a témát, egyik mottója a SZIGET is recycling volt, a Nem nehéz…! kampány keretében pedig Nagy Ákos, súlyemelő világbajnok emelte feje fölé a vállalkozókedvű fesztiválozókat. Ezzel ők is elmondhatták magukról, hogy „A környezetvédelem nem nehéz, és én sem vagyok az”.

A kampány őszi szakaszának témája az, hogy mit tudunk kezdeni a már meglévő hulladékkal: az újrahasznosítás, újra felhasználás, szelektív hulladékgyűjtés kerülnek a középpontba. A Nem nehéz…! kampány őszi szakaszához a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. is csatlakozott, a tervek szerint több közös figyelemfelkeltő aktivitás is várható. A kampány második felében egy középiskolákat érintő akciót is terveznek, amelynek keretében a középiskolás gyerekeket szeretnék megszólítani.

Az új reklámfilmek október elejétől láthatóak majd a különböző felületeken. A kampány második felében az is a fő cél, hogy hasznos, könnyen alkalmazható tippekkel lássák el az embereket. Ezeket az érdeklődők a kampány Nem nehéz című Facebook oldalán tudnak elérni. Az őszi kampány reklámfilmjei, és kreatív anyagai ITT ÉRHETŐK EL.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.