Kezdőlap / Rovatok / Pályázatok, felhívások / Az intézmények és cégek nem használják ki a KEOP energetikai pályázatait

Az intézmények és cégek nem használják ki a KEOP energetikai pályázatait

A két évre rendelkezésre álló 48,5 milliárd forint forrásból tavaly csak 4 milliárd forintot használtak fel az önkormányzatok, intézmények és a vállalkozások, ezért idén még 44,5 milliárd forint áll a rendelkezésükre.

Energetikai fejlesztésekre, korszerűsítésekre 44,5 milliárd forint uniós forrásra pályázhatnak az idén az önkormányzatok, intézmények és a vállalkozások – közölte Bús László, az Energia Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A két évre rendelkezésre álló 48,5 milliárd forint forrásból tavaly csak 4 milliárd forintot használtak fel, ezért az Energia Központ Nonprofit Kft. több régiót érintő információs napokat szervez, amelynek első állomása a debreceni – tette hozzá.

A következő hetekben Kaposváron, Szegeden, Miskolcon és végül Budapesten rendeznek hasonló információs találkozókat – jegyezte meg.

A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében megújuló energia felhasználásra – napenergia hasznosítására, hőszivattyú üzemeltetésére, illetve biomassza hasznosítására -, valamint épületenergetikai korszerűsítésekre – például nyílászáró cserére, hőszigetelésre – lehet pályázni – ismertette a részleteket Bús László.

Elmondta azt is, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2007-2013. között erre rendelkezésre álló 100 milliárd forint forrásból 13,5 milliárd forint támogatást ítéltek oda eddig energiahatékonysági és megújuló energiaforrás felhasználásának növelésére irányuló beruházásokra.

Ez a támogatás mintegy 34,8 milliárd forint összberuházási költségű energetikai fejlesztés megvalósítását tette lehetővé – fűzte hozzá.

A megvalósuló projektek csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, amivel hozzájárulnak a fenntartható fejlődés, az élhetőbb környezet és a környezetvédelem célkitűzéseinek megvalósításához – mondta az Energia Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője Debrecenben.

Ajánlott tartalom

Február 12-ig lehet pályázni a Magyar Innovációs Nagydíjra

Február 12-ig lehet pályázni a 28. Magyar Innovációs Nagydíjra, amelyre olyan cégek jelentkezését várják, amelyek 2019-ben jelentős üzleti eredményt értek el valamilyen innováció megvalósításával, értékesítésével és alkalmazásával - mondta a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.