Az igazi rezsicsökkentés: minden eddiginél olcsóbb lehet a szélenergia

Az Európai Unió által finanszírozott EcoSwing nevű projektnek köszönhetően közel 60 százalékkal lehet olcsóbb a szélturbinák előállítása, ez pedig a szélenergia árára is komoly hatást gyakorol majd.

Igazi bombahírt jelentett be a nyár közepén a Lazard befektetési tanácsadó cég, amikor közzétette legújabb felmérését. Kiderült, az egyik legolcsóbb energia lett a napenergia, és csak egy olyan energiaforrás van, amely esetében nála is kevesebbe kerül 1 MWh előállítása: ez a szélenergia. A turbinák dolgoznak is rendesen, van azonban velük egy apró probléma. A megépítésük költségét egy ponton túl nem lehet leszorítani, mert nagyjából 1 tonnányi ritkaföldfémre van szükség az elkészítésükhöz turbinánként. A jelek szerint viszont ezen a téren is áttörés jöhet.

A Chemistry World beszámolója szerint az Európai Unió által finanszírozott EcoSwing nevű projektben egy olyan szupravezető szalagot efjlesztette ki, ami radikálisan csökkentheti a szélerőművek gyártási költségeit is. A projekt keretében Dániában alakítottak át egy szélturbinát, és kiderült, hogy a szalagnak köszönhetően elég csupán 1 kg a ritkaföldfémből. Ez azt jelenti, hogy a korábbi 45,5 dollár/kg (kb. 12 800 forint/kg) helyett csupán 18,5 dollár/kg (kb. 5200 forint/kg) az előállítási költség, írta a hvg.hu.

További jó hír, hogy ezzel a méret és a súly is csökkenhet. A Twentei Egyetem szakembere, Marc Dhalle szerint ugyanannyi energia fele olyan nehéz erőműből is kihozható, mint amit eddig építettek. A szalag egy kerámia szupravezető rétegből, valamint gadolínium-bárium-réz-oxidból áll. A hátuljára acél, valamint magnézium-oxid és ezüstréteg került.

Az anyaggal jelenleg csak kísérleteznek, a terv, hogy egy agresszívebb kialakítású turbinával még jobban ki tudják használni a kisebb és könnyebb technológia előnyeit. Ha beválik a technológia, összességében még a mostaninál is olcsóbbá válhat 1 MWh szélenergia előállítása.

Ajánlott tartalom

500 ezer forintos, komplett napelemes rendszert dobtak piacra

Az amerikai Zendure új AIO 2400 csomagja teljesen integrált erkélynapelemes rendszert kínál 800 watt teljesítménnyel, könnyű telepítéssel és intelligens vezérléssel.