Az EU átlagos 47%-os vámot vet ki a kínai napelemekre

Friss hírek szerint az Európai Bizottság 37,2% és 67,9% közötti anti-dömping vámot vet június 6-tól a kínai napelemekre. Azok a kínai cégek, akik együttműködtek a vizsgálatok során a Bizottsággal, várhatóan az alacsonyabb, akik nem, azok a magasabb vámra számíthatnak.

A határozatot a tagországoknak május 15-ig kell megvizsgálniuk, és június 6-án kerülhet sor a rendelet kiadására. Azonban bonyolíthatja a helyzetet több tényező is: nem tiszta például, hogy miként alkalmazzák majd a vámot, illetve a vizsgálatok teljesen decemberben zárulnak, amikor is újratárgyalják a vámok mértékét – akár meg is szüntethetik majd. Szaklapot szerint az EU nyomást akar gyakorolni Kínára ezzel, erős pozícióval nyitva a tárgyalásokat, és év vége felé majd közeledhetnek az álláspontok. Nem kicsi a tét: tavaly 21 milliárd euró értékben exportált Kína napelemeket az EU-ba. De szinte bizonyos, hogy a kínai napelem árak ezzel gyors emelkedésbe kezdenek, és az is, hogy bizonytalanság továbbra is fent marad a piacon decemberig a kínai napelemek ügyében, írja a napelem.tumblr.com.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.