Az elektromos kerékpárok új generációja

Az elektromos kerékpárok ipara az egyik leggyorsabban fejlődő ágazat az alternatív hajtású közlekedési eszközök területén. Tavaly jó pár meghökkentő koncepcióval jelentkeztek a gyártók, melyek már csak szimulálják a pedálozáshoz szükséges erő kifejtését.

A fejlesztők természetesen nem akarják elvenni a kerékpározás örömét, hiszen éppen ez az egyik indok, ami miatt a vásárlók nem robogót, hanem elektromos biciklit választanak. De szívesen leszámolnának a kevésbé hatékony izomerővel, ami csak bonyolítja a kerékpárok mechanikai erőátvitelét. A kerékpáros ipar legnagyobb seregszemléjén, a 2012-es friedrichshafeni Eurobike kiállításon két olyan újdonsággal is találkozhattunk, amelyekből száműzték a láncot. A működési elv egyszerű; a pedál egy változtatható ellenállású generátort forgat, amellyel jó szoftver esetén felépíthető a kerékpározás imitációja. A felhasználó ezzel tölti az akkumulátort, amely aztán meghajtja a kerékpárba épített elektromotort.

A PG Bikes Black Trail 2 szörnyetege például 100 km/h-ás végsebességre is képes, de ezt az akkumulátorban tárolt energia felhasználásával éri el. A 600W-os, pedálhoz beépített generátor ugyan jól mutat, de Tour de France-on edzett kerékpárosnak kéne lennünk, hogy pusztán a pedálozással annyi energiát termeljünk, hogy a fenevadat lemerült akksival is mozgásba tudjuk hozni.

blacktrail

A másik próbálkozó Koreából érkezett. A Mando Footlose már a hétköznapokban is jól használható koncepció. A kerékpárt este szobabicikliként tekerve feltölthetjük az akkumulátort, és másnap az elektromos hajtást használva frissen és kipihenten érkezhetünk meg vele a munkahelyünkre. A kerékpár árusítását már megkezdték, de az európai premierre még várnunk kell.

-

A harmadik láncnélküli kerékpárunk a kiállítás után jelent meg a szaksajtóban. Sokkal jobban hasonlít a hagyományos társaira, mint az előző bringák.  A MIFA német gyártó prototípusa mindent bevet, hogy hatékonyabban működjön. A lejtőkön a motor a visszanyert mozgási energiát az akkumulátorba táplálja vissza, így növelve a hatótávolságot.

-

Ha további elektromos kerékpár hírekre kiváncsi, akkor látogassa meg a hatszel.hu webportált!

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.