Az ország vízkészletei jelenthetik Magyarország számára az egyik legfontosabb stratégiai értéket a következő évtizedekben, ezért a vízbázis megóvásához, illetve gazdasági hasznosításához mindenféleképpen teljes szakmai és politikai konszenzusra van szükség - állapították meg egybehangzóan a Víz minden cseppje érték elnevezésű konferencia nyitóelőadói csütörtökön Budapesten.

Az egyik legfontosabb stratégiai érték lehet a víz

Az ország vízkészletei jelenthetik Magyarország számára az egyik legfontosabb stratégiai értéket a következő évtizedekben, ezért a vízbázis megóvásához, illetve gazdasági hasznosításához mindenféleképpen teljes szakmai és politikai konszenzusra van szükség – állapították meg egybehangzóan a Víz minden cseppje érték elnevezésű konferencia nyitóelőadói csütörtökön Budapesten.

A vízágazat privatizációját ugyanakkor eltérően ítélték meg a kormánypárti és ellenzéki felszólalok.Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter egyértelműen leszögezte, hogy tárcavezetősége alatt biztosan nem kerülhet magánkézbe az ország vízvagyona, ellenkező esetben ugyanis azonnal lemondana tisztségéről.

Kérdésre válaszolva azonban elmondta: nem szeretné, hogy rövid időn belül a “buzgárok, csőtörések országa legyünk”, ezért nem tartja elképzelhetetlennek, hogy “tőkebevonással partnereket szerezzenek” a – jelenlegi állami és önkormányzati – tulajdonosok.

Fónagy János, az Orbán-kormány volt közlekedési és vízügyi minisztere előadásában többször is nyomatékosította, hogy a vízkészletek privatizációja mellett egyaránt elfogadhatatlan a vízhasználat és a vízhasznosítás jogának értékesítése is.

A konferencia nyitórészét levezető Szanyi Tibor szocialista parlamenti képviselő rámutatott: a magyar demokrácia “nagyon szomorú tanulsága”, hogy “kormány és ellenzéke, továbbá szakemberek tömkelege” sem elég ahhoz, hogy elmúljon a “lopakodó privatizáció” veszélye.

A közönség soraiból érkező bekiabálásra reagálva hozzátette: “jó a kérdés, hogy ki vezeti az országot, (…) ne legyünk álszentek, (…) az elmúlt húsz év legkomolyabb pofonját azáltal kaptuk, hogy a mai napig sem merjük nevén nevezni a dolgokat.”

Ajánlott tartalom

A biodiverzitás fontosságára hívják fel a figyelmet

Hazánkban, mint az egész világon, a biológiai sokféleséget nagyon sok dolog veszélyezteti. Ti is tehettek az élővilág sokszínűségének megőrzése érdekében!