Az autópiaci szereplők támogatják a hazai elektromos autó programot

A kormány környezetvédelem iránti elkötelezettségének egyértelmű üzeneteként értékelik az autópiac szereplői a készülő Jedlik Ányos-programot, azonban az elektromos autók magyarországi elterjedésében a különféle kedvezmények és megfelelő töltőállomás-hálózat mellett meghatározónak tartják azt is, hogy milyen áron lehet e-autót, illetve hozzá áramot vásárolni.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a héten jelentette be, hogy intézkedéscsomag készül az elektromos autók elterjedésének támogatására, amelynek keretében adókedvezményekkel, támogatásokkal, parkolási és közlekedési könnyítésekkel ösztönöznék a környezetbarát modellek használatát. A Nemzetgazdasági Minisztérium célja, hogy ehhez 2020-ig körülbelül 68 ezer töltőállomás is létrejöjjön – tette hozzá.

Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: nagyon fontos lépésnek tartják a program kidolgozását, amelyet ők maguk is szorgalmaztak. Emlékeztetett arra, hogy az MGE korábban már javaslatot tett ilyen támogatási rendszerre, és a készülő programhoz is szeretnék szakmai észrevételeiket hozzátenni.

Az elnök reményét fejezte ki, hogy a program hatására lendületet vehet az e-autók kereskedelme és használata, rámutatott azonban arra, térhódításukat jelenleg még számos probléma nehezíti. Ezek egyike, hogy az elektromos autók ára a hagyományos üzemanyagot használó modellekhez képest magas, ugyanakkor használhatóságuk több szempontból is korlátozottabb. Ezért átgondolt kedvezményekre van szükség, amelyek kellően ösztönzőek a vevők számára.

Hasonlóképpen meghatározó az üzemanyagvételi infrastruktúra megteremtése, valamint az áram ára – hívta fel a figyelmet.

Elmondta azt is, hogy e-autóból jelenleg 2-3 típushoz lehet hozzájutni Magyarországon, a kínálat véleménye szerint bővülni fog az ösztönző program hatására.

Magyarországon és Európában elsőként az Opel jelentkezett a mindennapi használatra alkalmas, kiterjesztett hatótávolságú elektromos autóval, az Amperával. Az MTI-vel a cégnél közölték: üdvözölnek minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti az elektromos autók elterjesztését. Rámutattak: a rendkívül környezetbarát, de ma még drága technológia térnyerése jelenleg nem lehetséges állami támogatás nélkül.

Amperából Magyarországon eddig minimális darabszámban értékesítettek, ámbár egyik példánya éppen a környezetvédelmi államtitkárság szolgálati autójaként járja az utakat.

A legnagyobb magyarországi importőr cég, a Volkswagen csoport márkáit forgalmazó Porsche Hungaria szintén üdvözölte a kormány törekvését a környezetbarát motorizáció támogatására. A Volkswagen AG ugyan azon az állásponton van, hogy az e-autó mint tömegtermék ideje még nem jött el, de szintén rendelkeznek már hibrid-technológiával. A nyáron Magyarországra is megérkezik az e-Golf, majd az Audi3 e-tron – jelezték.

Magyarországon 2010-ben adták át az első elektromos töltőállomást, azóta néhány tízes nagyságrendben nyíltak elektromos autók töltésére alkalmas állomások. Ezekből kilencet működtet az Elmű, amely így akart részt vállalni a környezetbarát közlekedés népszerűsítésében. Ezeknél a kutaknál 2014. végéig ingyen tankolhatnak az elektromos autók.

Boross Norbert, az Elmű-Émász csoport szóvivője az MTI-nek elmondta: a kísérleti üzemben működő kutak tapasztalatai azt mutatják, hogy az ingyenes tankolás nem elég ösztönző az e-járművek érzékelhető szaporodásához. Amíg egy középkategóriás  e-jármű ára 10 millió forint körül alakul, nem térülhet meg a tulajdonosa számára – mondta.

Meghatározó tényezőnek nevezte az áram árát is. Rámutatott:  még nem lehet tudni, hogyan alakítja a kormány a későbbiekben az áram mint üzemanyag árát, miután nem háztartási áramról van szó, és hogyan viszonyul majd ez a többi üzemanyaghoz, terheli-e például jövedéki adó.

Boross Norbert jelezte: az Elmű az idén még kilenc töltőállomány nyitását tervezi, ezek kiépítése néhány százezer forinttól több millióig terjed. A kutak fizetőssé tételével a cégnek számlázási és tarifarendszert is ki kell alakítania – tette hozzá.

Az elektromos autók villanymotorral hajtott járművek, amelyeknek fő erényük, hogy szennyezőanyagot nem bocsátanak ki és csöndesek, emiatt a városi közlekedésre rendkívül alkalmasak. Az energiát az autók számára jellemzően újratölthető nikkel-fém hidrid vagy lítium-ion akkumulátorok biztosítják, amelyek viszonylag drágák. Ez az autó árában is megmutatkozik, amely akár 50-80 százalékkal is magasabb lehet, mint egy hasonló kategóriájú hagyományos üzemű járműé. További költséget jelent, hogy akkumulátorának élettartama 3-5 év, tehát cserélni kell.

A jelenlegi e-modellek egy töltéssel átlagosan 100-200 kilométer megtételére képesek. Hátrányuk, hogy feltöltésük időigényes, a töltő típusától függően 1-8 óráig is eltarthat.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.