Az amerikaiak elpazarolják a megtermelt élelmiszer 40 százalékát

Programot hirdetet az élelmiszerpazarlás visszaszorítására az amerikai mezőgazdasági minisztérium, mert az Egyesült Államokban a megtermelt élelmiszer 40 százaléka pocsékba megy.

A tárca szerint személyenként napi 1400 kalória és évi 400 dollár vész kárba, ami egyúttal azt jelenti, hogy évente 31 millió tonna élelmiszer-hulladékot szállítanak a szeméttelepekre. A pazarlás mértéke a hetvenes évek óta 50 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban. Az amerikai agrártárca programot hirdetett az élelmiszer elpocsékolása ellen, amelyhez termelők, kereskedők, fogyasztók, non-profit és kormányzati szervezetek csatlakozását várja annak érdekében, hogy segítsék csökkenteni az élelmiszer-pazarlás mértékét, illetve hogy megtalálják a hulladék visszanyerésének és újrahasznosításának módját. A minisztérium egyebek között fel akar lépni az iskolai pazarlás ellen, húskomposztálási kísérleteket indít és megpróbálja megkönnyíteni a cégeknek, hogy selejtezés helyett eladományozzák a tévesen felcímkézett hústermékeket és az olyan importált élelmiszereket, amelyek nem minden szempontból felelnek meg a szigorú minőségi előírásoknak. A minisztérium felvilágosító projekteket akar indítani a fogyasztóknak a pazarlásról és az élelmiszerek helyes tárolásáról.

Az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) szerint az eldobott élelmiszer hozzájárul a klímaváltozáshoz, mert a lebomló hulladékból metán szabadul fel, amely a szénnél 20-szor nagyobb hatékonysággal ejti csapdába a hőt a légkörben. Az EPA szerint az amerikai metánkibocsátás 17 százalékának a hulladéktelepek a forrásai. Becslések szerint az Egyesült Államokban megtermelt energia 2 százalékát a később elpazarolt élelmiszer előállítására fordítják.
Emellett az élelmiszer-ellátás biztosítása fontos globális feladat. Miközben a Földön 870 millió ember alutáplált, az ENSZ becslése szerint a világon megtermelt élelmiszer fele-harmada kárba vész.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.