Az amerikai felnőttek fele vitaminokat, kiegészítőket szed

Az amerikai felnőtteknek körülbelül a fele szed vitaminokat vagy más kiegészítőket – állapította meg egy szerdán közzétett kormányzati jelentés.

Az adatokból kiderül, hogy az 1990-es évek óta mintegy 42 százalékkal emelkedett az étrend-kiegészítők forgalma. 2003 és 2008 között a húsz éven felettiek mintegy fele szedett legalább egyfajta kiegészítőt. A legnagyobb arányban a kalcium tartalmú kiegészítők fogyasztása nőtt, a hatvan feletti nők kétharmada szedi már ezeket valamilyen formában, míg az 1990-es évek elején csupán 28 százalék volt az arányuk. A növekedés egyrészt az idősebbek népességen belüli arányának emelkedésével magyarázható, másrészt azzal, hogy többekben tudatosodott, hogy érdemes megelőzni a csontritkulást. Az országos felméréseket 1988 és 1994, valamint 2003 és 2008 között végezték, évente 20 ezer ember bevonásával. A kérdezőbiztosok a válaszoknál nem elégedtek meg a bemondással, hanem a szedett kiegészítők flakonját, üvegét is ellenőrizték. A tanulmány szerzői úgy vélik, hogy nem azok szedik általában a kiegészítőket, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá, hanem a magasabb jövedelmű, egyébként is megfelelő változatossággal táplálkozó emberek. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy mielőtt bárki étrend-kiegészítőt kezdene szedni, beszélje meg orvosával. A tanulmányt az amerikai járványügyi hatóság (CDC) honlapján tették közzé.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.