Augusztus 26-án 0. nappal és a világ egyik legnépszerűbb drum and bass formációjával indul az idei SZIN

5 nap, 6 színpad, 170 fellépő, ez az idei Szegedi Ifjúsági Napok. Augusztus 26-án 0. nappal startol a fesztivál, nem is akármilyen 0. nappal, hiszen az este csúcspontja a világ egyik legnépszerűbb drum and bass formációjának produkciója lesz. Az ausztrál-angol koprodukció, a Pendulum Dj Set & Verse érkezik a SZIN Nagyszínpadra.

Kevesebb mint egy hónap és kezdetét veszi az 5 nap alatt 90 zenekart, valamint 80 dj-t felvonultató Szegedi Ifjúsági Napok. A SZIN 4 napjáról már sokat beszéltünk, de a 0. napról még keveset árultunk el. A fesztivál 0. napjának világsztárja a drum and bass-t, a rockot és az elektronikus zenét ötvöző Pendulum formációja lesz. A Pendulum legismertebb szerzeménye a “Watercolour” és a “Witchcraft”, leghíresebb remixe pedig a The Prodigy “Voodoo People” című számának újradolgozása, amelyet csaknem annyian töltöttek le a legnépszerűbb videó megosztó portálon, mint az eredeti verziót. A 0. nap erősségét jelzi, hogy a Pendulum mellett fellép még többek között a 30Y, a Honeybeast, az Ocho Macho, a Bohemian Betyars, valamint az ÁRKÁD Party Aréna dj sztárjaként Bárány Attila és Sterbinszky is.

A fesztivál szervezői a 0. nappal szeretnék megköszönni mindazoknak a hűségét és bizalmát, akik bérletet vásároltak azzal, hogy még egy nappal többet tölthetnek a SZIN-en. A bérlettel nem rendelkezők számára az augusztus 26-ai nap ugyanolyan belépőárakkal látogatható, mint a SZIN többi napja.

A SZIN kezdetéig a nagyérdeműnek lesz még lehetősége a fesztiválra hangolódni, hiszen a SZIN Party Kamionja több neves rendezvényre is ellátogat. Többek között augusztus 1-jén a Medgyesegyházi Dinnyefesztiválon, augusztus 2-án pedig a székesfehérvári FEZEN Fesztiválon vár minden SZIN rajongót a Szegedi Ifjúsági Napok Party Kamionja djk-kel, fergeteges bulival, SZIN-es nyereményekkel és bérlet akcióval.

A fesztiválra történő várakozás során különleges élményben lehet része a rajongóknak, ugyanis bizonyos időpontokban a Szegedi Ifjúsági Napokon fellépő sztárok fogják árusítani a SZIN belépőket az ÁRKÁD Szeged Bevásárlóközpontban, az 1. emeleten, a SZIN jegyértékesítő standjánál. Augusztus 5-én elsőként Zsófitól, a Honeybeast énekesnőjétől, augusztus 12-én pedig Fannitól, az Anima Sound System énekesnőjétől lehet majd megvásárolni a belépőket. Augusztus 19-én Mező Misi vezényletével a Magna Cum Laude csapata fogja árulni a SZIN bérleteket és napijegyeket.  Mindhárom alkalommal 17 és 18 óra között lesz lehetőség a sztároktól megvásárolni a belépőket az ÁRKÁD Szegedben, az első emeleten, a SZIN standjánál! Ezzel a sor egyébként még nem ért véget, további sztárokkal bővül majd a kör, friss információkért érdemes figyelni a SZIN weboldalát és Facebook oldalát.

Az idei Szegedi Ifjúsági Napok zenei programja teljes. Az 5 nap alatt 6 színpadon mintegy 170 fellépőt nézhetünk és hallgathatunk majd meg. A zenei helyszínek között természetesen ott lesz az elmaradhatatlan Silent Disco is, melynek pontos programja a Medence Színpad kínálatában található meg 23 órai kezdettel. A Silent Disco előtti időszak azoknak kedvez majd, akik napközben is szeretnék élvezni az igényes elektronikus zenét, hiszen már délelőtt 11 órától, egész napos bulival várnak mindenkit a stílus nagyágyúi. A SZIN teljes programkínálata a www.szin.org weboldalon a “Programok” menüpontban a “Koncertnaptár” alatt található meg.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.