Audi A6 hybrid teszt

A Q5 hybrid quattro után az Audi második sorozatgyártású hibridmodellje a szintén párhuzamos hibridrendszerrel működő Audi A6 hybrid. Az A6 Avant bemutatóján wasabi habbal emelték pallosra a leginnovatívabb Audit, mi meg lecsaptunk rá.

Az Audi A6 hybrid 100 kilométer/órás tempóig akár tisztán elektromos hajtással is haladhat, hatótávolsága állandó 60 kilométer/óra sebesség mellett mintegy három kilométer. Ennek az állításnak mindkét fele igaz, tanúsíthatom. Kipipáltam a 100 kilométer/órát – ez a leggyorsabb sebességem hibriddel elektromos üzemben. A három kilométer kevés volt nekem, egyenesen 4,1 kilométeren át élveztük három személlyel és egy kistáskával megpakolva a tiszta üzem üde ízét. Egy rókafiú majdnem otthagyta a fogát, nem hallotta, hogy jövünk. Hogy is neszelhette volna, az EV-üzem meghosszabbításával voltunk elfoglalva – csendben, hogy senki meg ne hallja. Az első elektromos kilométerek után lázasan kerestem a menüben a fogyasztási adatokat. Sehogy sem találtam, aztán rájöttem, szemem előtt van, csak nem hittem el. A 6. kilométert tettem meg, amikor 1,9 literes átlagot mutatott a műszer. Amikor aztán a gázra léptem és előztem, ahogy egy 245 lovas Audival illik, felugrott az adat 5 literre, majd hatra, végül az ötven kilométeres tesztelés után 7,2 literes átlaggal adtuk vissza a hibridet. Kísérleti üzem, legyintettem. Aztán Wiesbadenből ezzel az autóval mentem ki a frankfurti reptérre, az ötven kilométeres út végén meglepetésemre 7 literes átlagot számolt ki a fedélzeti számítógép.

 

Pedig ezúttal nem úgy vezettem a kocsit, mint ahogy egy hibridet illik – folyamatosan figyelve az energiahasználó rendszer monitorát, szabadon futva és visszatöltve -, hanem úgy, ahogy egy A6-ossal jár az ember. Belső sávban, bő padlógázzal. 230-240 kilométer/órás sebességgel teljesített szakaszokkal teletűzdelve hajtottam az elektromos-benzinest, mégsem tudtam beletömni túl sok naftát – van értelme tehát az Audi hibridnek. Az, hogy hazai ára elfogadható lesz-e, még nem tudni, állítólag Németországban 53 ezer euróba kerül majd a kocsi. A belsőégésű motor önmagában sem rossz, fontos feladata, hogy töltsön. A fékezési fázisok alatt energiát táplál vissza elektromos rendszerbe, míg az intenzív gyorsításokhoz a sofőr mindkét motort igénybe veheti, összesen 245 lóerővel gazdálkodhat. Az egyes üzemállapotokról kombinált műszeregységének speciális kijelzői, illetve az MMI kezelési rendszer monitorja tájékoztatja a vezetőt.

 
Az Audi A6 hybrid belsőégésű erőforrásául egy 155 kW (211 LE) teljesítményű 2.0 TFSI motor szolgál, amely egy 40 kilowattot (54 LE), illetve 210 newtonméter forgatónyomatékot előállító elektromos motorral működik együtt. A két erőforrás közösen rövid ideig akár 180 kW (245 LE) rendszerteljesítményt és 480 Nm maximális forgatónyomatékot is képes csatasorba állítani. A komplex erőátviteli rendszer az első kerekeket hajtja. Sem quattróval, sem kombival kombinálva nem rendelhető majd az autó, amely 2012-ben érkezhet hozzánk.

 

 
A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.