Attenborough: Az emberiség a Föld pestise

Sir David Attenborough szerint a világ erőforrásainak felélésével az emberiség saját magát és más fajok létét fenyegeti. Szerinte egyedül azzal menthetjük meg a bolygónkat az éhezéstől és a kihalástól, ha korlátozzuk az emberi populáció szaporulatát. „Mi vagyunk a Föld pestise” – mondta Attenborough a Radio Times című műsorban.

Nemcsak a klímaváltozásról van szó, hanem arról területről is, ami szükséges ahhoz, hogy jóllakassuk „az emberek hatalmas hordáját”. A tévés személyiség szerint vagy mi magunk korlátozzuk a populáció növekedését, vagy a természet fogja elintézni, és ezt már meg is teszi nekünk. Attenborough támogatja a populáció növekedésének korlátozását célul kitűző Optimum Population Trust szervezetet, és már korábban is többször felszólalt annak érdekében, hogy több pénzt szánjanak a szexuális felvilágosításra, és más, önkéntes jellegű népességszabályozó módszerek támogatására, írja az index.hu. Újabb és újabb programok indulnak, hogy felszámolják az éhezést Etiópiában, pedig egyszerűen csak túl sokan élnek ott. „Az emberek nem tudják ellátni magukat, ami nem embertelen kijelentés, egyszerűen ez az igazság. Amíg az emberiségnek nem lesz átfogó képe a bolygóról, addig a helyzet egyre rosszabb és rosszabb lesz” – fejtette ki véleményét Attenborough, aki 60 éve készít természettudományos tévéműsorokat.

Ajánlott tartalom

Április 22. és 26. között rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet

Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.