Átadták a pécsi erőmű új biomasszablokkját

Átadták a pécsi erőmű 24 milliárd forintból épült új biomassza-tüzelésű blokkját csütörtökön.

A Dalkia cégcsoporthoz tartozó Pannonpower fejlesztésének eredményeként a meglévő fatüzelésű mellett épült, szalmával, kukoricaszárral és energianáddal üzemelő 35 megawattos villamos energia és 70 megawattos hőtermelő kapacitású berendezés a maga nemében a legnagyobb Magyarországon.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter beszédében hangsúlyozta: a beruházás illeszkedik az ország energiaimport-függőségének csökkentésére irányuló kormányzati koncepcióba, hozzájárul a megújuló energia részarányának növeléséhez, és jelzi, hogy a piaci szereplők bíznak a magyar gazdaság növekedésében.

A miniszter kitért arra, hogy a pécsi erőműben alkalmazott innovatív megoldásoknak köszönhetően a baranyai megyeszékhely lett az első hazai nagyváros, ahol a távfűtött épületek hőellátását kizárólag helyben beszerzett tüzelőanyaggal, fenntartható módon biztosíthatják, s ezáltal Magyarország évente összesen 80 millió köbméter földgáz eltüzelését válthatja ki.

Kiemelte, hogy Magyarország 2020-ra vállalta: 14,6 százalékra növeli a megújuló energiák részarányát. Ez tavaly 9,3 százalék volt, amivel már a 2016-os terv teljesült.

A blokk által a hő mellett évente termelt 200 gigawattóra villamos energia több mint 100 ezer ember áramszükségletét fedezi.

Németh Lászlóné szólt arról is, hogy a beruházás azzal, hogy értékessé teszi az eddig nem, vagy kis mennyiségben hasznosított mezőgazdasági melléktermékeket, munkahelyeket teremt, az olcsóbb energia előállításával hozzájárul a rezsiköltségek mérsékléséhez.

Franck Lacroix, a Magyarországon 630 embert foglalkoztató Dalkia elnöke hangoztatta, hogy a cégcsoport hosszú távra tervez Magyarországon, ahol eddig 65 milliárd forintot fektetett be. Kiemelte, hogy elkötelezettek a helyi energiatermelő rendszerek üzemeltetésében és folyamatos korszerűsítésében, mert fontos számukra, hogy tevékenységük egyaránt szolgálja az ország, az érintett önkormányzatok, a vállalatok és a maguk érdekeit.

Megjegyezte, hogy a pécsi biomassza-beruházás a Dalkiának a helyi munkaerőt, erőforrásokat előtérbe helyező filozófiája mentén történt. Jelezte: az új blokk üzemeltetéséhez évi 240 ezer tonna mezőgazdasági melléktermékre van szükség, ennek beszerzése évi 4 milliárd forintnyi többletbevételhez juttatja a régió gazdálkodóit, a begyűjtés és a szállítás 170, időszakosan pedig további 470 embernek teremt munkalehetőséget.

Roland Galharague, Franciaország budapesti nagykövete arról szólt, hogy a Dalkia pécsi fejlesztése a város sikere is, és ebben jelentős szerepe van a cégcsoport itt tevékenykedő mintegy 200 dolgozójának, a jól képzett, kreatív magyar szakembereknek.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere azt mondta: a baranyai megyeszékhely stratégiai célja, hogy Magyarország legzöldebb városává váljon. Példaként hozta fel, hogy a város megújította helyi járatú autóbusz parkját, és egy szennyvíziszapot hasznosító biogázüzem is épül, amelynek alapkövét a hét elején rakták le. A politikus reményét fejezte ki: Pécs a jövőben nemcsak a kultúrája, vagy az 1367-ben alapított egyeteme, hanem a gazdaságnak is fontos helyszínévé válik Magyarországon.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.