Kezdőlap / Technológiák / Épületek / Áramot fejleszt a Seat
Tudj meg többet: Napenergia

Áramot fejleszt a Seat

Tizenhárom és fél hektáron ültet napelemeket a spanyol autógyár. Az így előállított elektromossággal akár Kongó teljes áramimportját is fedezhetnék, de inkább a gyártást tisztítják.

Aki látott már komolyabb méretű ipari üzemet, tudja, hogy a hatalmas gyártócsarnokok fölött többszörös focipályányi tetőszerkezetek feszülnek – ezeket jobb esetben beparkosítják, de többségükben csak szellőzőkürtők és lift-gépházak bontják meg a hatalmas, sík felületek kopárságát. Pedig lehet ezt másképp is csinálni: a spanyol Seat autógyár például húszezer darab napelemet állít fel martorelli üzemének tetején. A kezdeményezés egyáltalán nem új keletű, hiszen a szolártechnológia költségeinek folyamatos csökkenésével Nyugat-Európában egyre több lakóház, gazdaság tetején láthatunk napelemeket. A Seat kezdeményezése azonban puszta méretei miatt érdemel említést: összesen 135 ezer négyzetméternyi cellát helyeznek el az épületek tetején, illetve a járműtároló területek árnyékoló szerkezetein. Ennyi napelemmel éves szinten mintegy hatmillió kilowatt-órányi elektromos áram állítható elő – legalábbis a napfényes Katalóniában, ahol a 25 ezer lakosú Martorell fekszik. Ezzel a teljesen tisztán előállított árammennyiséggel 2800 tonnányi CO2-kibocsátást vált ki a gyár, ami több mint kétezer darab Seat Ibiza 1.2 TDI Eco modell éves széndioxid-kibocsátásának felel meg (15 000 km/év futásteljesítménnyel számolva).

Ezt a 17 millió eurós beruházással létrehozott rendszert azonban csak kezdetnek szánja az idén hatvanegy éves márka. A ‘SEAT al Sol’ program részeként egy éven belül megkétszerezik az üzem elektromos termelőkapacitását. A tervek szerint 2012 végére összesen 32 hektárnyi napelemet helyeznek ki a gyár területén, ami az európai autóipar első számú áramtermelőjévé teszi a Seat hazai gyárát. A második fázis végére a létesítmény éves kapacitása meghaladja a 13 millió kWh-t. Ez már ipari viszonylatban sem elhanyagolható mennyiség: ennyi energiával tíz napon át működhetne teljes kapacitáson a martorelli üzem, azaz évente kétezer gépkocsit állíthat majd elő (elektromos szempontból) szénsemlegesen a Seat, illetve egy forró nyári napon nagyjából két órán át fedezhetné Magyarország teljes áramfelhasználását.

Ajánlott tartalom

Túl sok területet erodálnak a napelemek?

Az EU Közös Kutatóközpontja (Joint Research Center) összefüggő adatsorokat hozott létre, hogy leírhassák a blokk …