Apple forgalmazóvá vált a magyar cég

A Kulcs-Soft Nyrt. megkapta a hivatalos forgalmazási jogot az Apple termékeire – közölte a társaság a tőzsde honlapján szerdán.

Az ügyviteli szoftvereket fejlesztő, magyar tulajdonú társaság meg szeretné valósítani régi tervét, hogy üzleti alkalmazásokat készítsen az Apple gépeire, kihasználva az iPhone-ban és az iPad-ban megbújó technikai lehetőségeket.
A Kulcs-Soft komoly forgalmat remél mind a 30.000 meglévő ügyfelétől, mind az új érdeklődőktől az Apple termékek forgalmazásából, amelyek mellé üzleti szaktudást és tanácsadást is nyújt, mind a hardver, mind a szoftver, mind a komplex üzleti szoftverrendszer terén.  A cég az eddigi “bolt a plázában” stílusú értékesítéstől eltérően üzleti, „B2B” értékesítésben gondolkodik.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) “B” kategóriájában jegyzett Kulcs-Soft részvényei a megengedett napi maximális mértékben, 15 százalékkal drágultak szerdán délelőtt, árfolyamuk elérte a 460 forintot az előző napi 399 forintos zárás után, és a mintegy 14 millió forintos forgalmuk is magasabb volt a szokásosnál.
A BÉT adatai szerint a Kulcs-Soft Nyrt. 2009-ben 750 millió forint árbevételt és 97 millió forint adózott nyereséget ért el,  az előző évi 608 millió forintos forgalom és 18 millió forintos eredmény után.

Ajánlott tartalom

Átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét Debrecenben

Átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét pénteken Debrecenben: a Komondor nevű berendezést a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) szuperszámítógép központjában helyezték üzembe.