ÁNTSZ: a magyar lakosságot továbbra sem fenyegeti sugárzás

A magyar lakosságra továbbra sincs egészségkárosodási kockázata a fukusimai atomerőmű által okozott sugárzásnak – közölte honlapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton.

Közleményük szerint a japán atomerőműből kibocsátott radioaktív anyagok mennyisége egyrészt “nagyságrendekkel kisebb”, mint Csernobilban volt, de eddig azt is a Csendes-óceán fölé fújta a szél. Ha változna a szélirány, akkor sem várható radioaktív szennyeződés Magyarországon a 12 ezer kilométeres távolság miatt – hangsúlyozták.
Hangsúlyozták, hogy – mint tavaly április-májusban az izlandi vulkánkitörés után – múlt szombat óta napi méréseket végez az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet, hogy kimutassák a sugárszennyezettség mértékét. Az eddig végzett mérések eredményei kivétel nélkül a normál tartomány határain belül voltak – írták.

A sugárszennyezettség a leállított japán atomerőművek telephelyén emelkedett jelentősen. Eddig egy japán atomerőművi munkás kapott sugárterhelést, de ez az ÁNTSZ szerint a sugárbetegség vagy sugárkárosodás kiváltására alkalmas értéknél jóval kisebb. Az atomerőművek 30 kilométeres zónáján kívül Japánban a sugárszennyezettség csak jelentéktelen mértékben növekedett meg, ez kimutatható sugárkárosodás kiváltására nem képes – írták, hozzátéve: ez “mindenképpen megnyugtató hír a kint tartózkodók, valamint a Japánból hazaérkezők és itthoni hozzátartozóik számára”.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.